Makovecz Imre az organikus, vagy szervesnek is nevezett építészet legismertebb hazai képviselője. Művelődési házai, faluközpontjai, lakóépületei, irodaházai és templomai mindig véleményalkotásra késztetik az embert. Nem lehet szótlanul elmenni mellettük. Épületei köré közösségek szerveződnek. Munkássága elméleti hátteréről és pályája fontos állomásairól kérdeztük az alkotót.

A csíkszeredai templom kívülről

Az irodájába belépve két helyen is feltűnt az egyik legújabb templomának a képe, illetve a makettja. Ennyire meghatározónak tartja a csíkszeredai templomot a munkásságában?

- A hat templom közül, amelyeket a mai Románia területére terveztem, ez az egyik, amelyik meg is épült. Az avatásán négyezer hívő volt jelen. Amikor elkezdik énekelni az emberek ott Csíkban, hogy "Győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat", s boldogok, akkor úgy érzem: érdemes vállalni, hogy nem kérek pénzt a templomtervezői munkáért.

Csak megjegyzem: a magyar állam ennek a templomnak a munkálataihoz egyetlen fillér támogatást sem adott, szemben az ortodox többségű Románia jelentős anyagi hozzájárulásával... A közelben Vargyason is épül egy templomom, amelynek az a története, hogy az ottaniak írtak egy levelet az Országépítő Alapítványnak - ahol kuratóriumi elnökként dolgozom -,  kérve: ugyan segítsünk már. Mert hogy ők ledöntötték a korábbi rozoga kis imaházukat, s elhatározták: építenek helyette egy másik református templomot. Meg is terveztették valakivel, de amikor az alapokat elkezdték kiásni, kiderült, hogy a rozoga fatemplom alatt egy XIV. századi gótikus templom falmaradványai találhatók, amelyet egy XI. századi román kori Isten háza bővítéseként építettek.

Az épület sorsa úgy alakult, mint a magyar történelem: a román stílusú épületet a tatárok pusztították el, a gótikus újjáépítés is romba dőlt, s csak ez a kis fatemplom maradt mára. Sikerült pénzt szereznünk a régészeti feltárásra, s a földből a XI. századi oltár középső gyámköve is előjött, amelynek a tetején rovásírással azt a feliratot találtuk: "Szent Mihály, Isten szentje". Megállapítottam tehát, hogy az az egyháztörténetileg elfogadott adat, miszerint a Szent Mihály kultusz legkeletibb pontja Gyulafehérvár, nem állja meg a helyét. A vargyasi templom már áll, májusban fogják felszentelni. Visszahelyeztük a régi oltárkövet a felirattal, a berendezés már kész, a kerítést most emelik, csak a harangokat kellene valahonnan finanszírozni, hogy megszólalhassanak azok is a tornyában. A többi erdélyi építkezés sajnos lassan halad. Köztük van a temesvári református központ, amelyet Tőkés László kezdeményezett. Azon a vidéken, Temesvártól le egészen Pancsováig, Herkulesfürdőig a magyarság már csak szórványban él, úgyhogy a gyerekeknek nemcsak vallási, hanem anyanyelvi megértési problémáik is vannak. Ezért ennek az épületegyüttesnek a feladata az lenne, hogy bentlakásos intézményként a gyerekek megerősítsék és felfrissítsék a magyartudásukat és a kálvinista ismereteiket. A lakó és a tanuló szárny már tető alá került, a templommal viszont még csak az alapozásnál tartanak.

Sokszor kellett "megküzdenie" az épületeiért, hogy azok ne maradjanak tervek csupán?

- Gyakran, de nem mindig. Az 1970-es években Sárospatakon például nagyon sok házat tudtam megépíteni, az akkori városvezetésben és a helyi református egyház élén olyan emberek kaptak szerepet, akik jobbítani akarták a településüket. 1971-ben egy áruházzal kezdődött az ottani tevékenységem, s ezt követte a művelődési ház és sok más épület. A nyolcvanas években pedig lehetőségem nyílt arra, hogy szerte az országban faluházakat tervezzek, s azok köré kulturális egyesületeket szervezzünk meg.

A csíkszeredai templom belülről

A faluházak tervezésével tulajdonképpen egy mozgalmat hozott létre. Miért érezte fontosnak ezt a - divatos szóval élve - országos civil kezdeményezést?

- A körzetesítési program, amely az akkori háromezer-háromszáz magyar településből ezer-háromszázat halálra ítélt és szerep nélkülivé nyilvánított, egybeesett a téeszek egyesítésével, ami azt jelentette, hogy a munkahelyek központja kikerült a kisebb falvakból, s áthelyeződött a nagyobb településekre. Ezzel a centralizációs politikával a faluban először az iskola szűnt meg, aztán a helyi igazgatás, aztán velük együtt eltűnt az egészségügy, a kereskedelem is - ekkor azt mondták az apák a fiaiknak: ez itt már nem élet, menjetek el innen. S a fiatalok hatalmas tömege elindult a városokba.

Mindez előre kidolgozott koncepció alapján történt. Ebben az időben tíz szovjet típusú házgyár kezdte meg a termelést, s elindult azoknak a lakótelepeknek az építése, amelyeket mind a mai napig nyögünk. Ahol az utcát fűtjük a lakások helyett, ahol belső hangszigetelés gyakorlatilag nincs, ahol előbb tudja valaki a szomszédjáról, hogy mikor szokott a fürdőszobába járni, mint a nevét, ahol megtervezték, hogy mekkora lehet egy magyar család - négyszemélyes, amelynek 51 négyzetméter alapterület jut csak --, s ahol a konyha szélessége 145 centiméter. Ebből az lett, hogy a központilag eltervezett két gyerek helyett a szűkös alapterületen hamarosan csak egy született meg, majd egy sem. A ma tapasztalható demográfiai problémák tehát nem a nemzet valamiféle enerváltságára vezethetők vissza, hanem erre a helyzetre, amelybe önhibáján kívül került. Ezzel a folyamattal próbáltunk szembe menni, s sorra építettük a faluházakat - sok bátor tanácselnök támogatásával --, amelyeket nem volt könnyű keresztülverekedni, mert a párt és az állam központi irányítói "nem vették jó néven" a törekvéseinket.

Gózon Ákos