Baja város legalább 1440 éve, az avarok korától biztosan lakott település. Az Avar nép uralkodóháza – Nagy Károly hadakozásaiból tudjuk –, hogy a Duna-Tisza közén terült el. Az egyik avar kánnak egy Baján nevezetû fia élt ezen a tájon, akit közben királlyá koronáztak. A néveredetbõl következõen Baja és Zombor szállásterületek szerint tölthette királyi életét, mely emléke Baja város nevének az õsi eredete.

Nem járok azonban messze az igazságtól, hogy az avarokat megelõzõ hunok, mégelõbb a szkíták, õelõttük a kelták, az õskorban pedig a körös-kultúra népe is használta lakóhelyként e területeket. Ha megvizsgáljuk a tengely melletti települések ókori névanyagát, erre a következtetésre minden okunk meglehet. Felsorolom a kérdéses települések mai neveit, majd a következõkben röviden ismertetem az új történeti leírásukat. Baja-Zombor tengely településeinek a felsorolása Észak felõl kezdve: Baja, Vaskút, Gara, Bácsszentgyörgy, Regõce, Béreg, Õrszállás, Bilics, Zombor.

Baja: területén újkõkori, bronzkori, rézkori, vaskori régészeti leletek, 6. századi avar temetõ található. A név írott formában 1323-ból „bajai nemesek” szóként említõdik. A nevét a török bika (jó kan) jelentésbõl is vallják. Két szótagú fogalom, Ba = teremtõ-apa + ja = jó, vagyis névelõvel kiegészítve A-ba-ja(ó)-király értelemben keletkezett. A név mai jelentése fordított szórend szerint: Baja = Jó-apa, avar eredetû szakrális királynév képzésû fogalom, mint ahogy a török névbõl is következik. Biztosnak látszik, hogy a Baján király(fi) központi téli szállásának eredetével állunk szemben. Tehát, Baja város névadásának az eredete i.u. 567-re, a mai (2007.) évszámhoz viszonyítva 1440 évvel ezelõttre keltezhetõ, azóta folyamatosan lakott terület. Tehát a jelen névtörténet az eddig ismert adatokhoz viszonyítva kétszeres régmúltról képes történeti bizonyságot adni a szemlélõdõ lokálpatriótáknak. A további kutatások akár még régebbi eredetre is fényt deríthetnek. A honegyesítõ Árpád-törzsek átvették és megõrizték az elõdeik településeinek folytonosságát, ezért az avar városnév fennmaradt napjainkig.

Vaskút: területén hun, szarmata kori temetõ és halomsírok, földvár található. A nevét a kerek alakú földváráról, és fejedelmi temetkezõhelyérõl kapta. Elemzésében: Va = Avar + s = es, õs, a napisten jele (sun, süt) + k = kõ, ország értelemmel + út = út, de átvitt értelemben jelentheti az országút kútját is. Mai olvasatban: Vaskút = Avar-napisten-országútja (Abarkut), vagy kútja értelemben.Vesd össze a kör és kur, valamint a kúria és kurta szavakat. A kút fogalmában benne van a kör képzete, vagyis minden ásottkút kör alakú, ami kifejezi a napisten kör ábrázolását. De egyben a kör alakú várhely is útbaigazítást ad a kérdésben. Néhány régi írásos emlék, mint a Bachkuta, Batkút, Baskút etimológiája teljesen megegyezik a fentiekben leírtakkal, vagyis avar kori néveredetû település. A legrégebbi névváltozata lehet még érdekes a megfejtésban: Ba = Abar + ch = kh, körõs-hona, másként a napisten-családi-hon + kuta = ország-ut-a, röviden kut-a, vagyis az õsmagyar nyelvben ismert volt a névelõ névutóként való használata; egybeolvasva: Bachuta = Avar-napisten-orzságútja, rövidítve kútja, ugyanazt az eredményt adva. Én inkább az országútja kifejezés eredetét valószínûsítem, mert az avar királyok az isten útja mellett temetkeztek vallási szempontokból. Nem belebonyolódva megemlítem, hogy az õsi hitvilágban a Napisten minden reggel felkelve az égi ágyából, különbözõ jármûveken (csónakon, lovon) minden nap végigjárta az égi útját útõrként, védve a családja honát. A helynév eredetének megfejtésével teljesen egyértelmû, hogy nem a német betelepülõk nevezték el a községet. Az idevándorlók az õslakóktól az 1800-as években átvették az õsi helynevet, nem alkottak helyette újat, inkább megõrizték az utókor számára. Ezek a tények is azt bizonyítják, hogy a falu szakrális, legalább 1440 éves feltárandó történelemmel rendelkezik. Megjegyzem, a néveredetre van egy sokkal érthetõbb népi szómagyarázat is, de a csúnya, nyomdafestéket nehezen tûrõ szavait nem kívántam leírni.

Gara: területén neolitikus Körös-kultúra nyomai, szarmata temetõ, honfoglalás kori lovassír található, III. Endre idején oklevélben említik a települést. A fenti etimológia szerint teljesen egyértelmû, hogy a neve kiegészítve az idõközben kiesõ betûkkel a (Ma)G-a-ra hangalakját mutatja, melybõl: Gara = Mag-a-Rá-a, másként az Õsanya-Rá-napistenfia-magyar-úrnépe jelentéssel értelmezhetõ, legalább avar eredetû helységnevünk, ha nem régebbi. A szóelemzésben röviden ki kell térnem a Mag = Õsanya, MAMA, Nagyboldogasszony, Szent Mária = ATUM mitológiai magyarázatára, hogy pontosan értsük a falu néveredetét.

A magyar nép legfontosabb vallási felfogását az Õsanya tisztelete jellemezte. Miként Szent István király is a magyarok Nagy-Boldogasszonyának, Szent Máriának ajánlotta fel a trónját. E vallási felfogás eredete visszanyúlik az egyiptomi õsmitológiába. A lényege: a világteremtõ Õsanya szűznemzéssel hozta a világra az Õsegy fiát, magát a vörös szimbólumú Napistent, akinek lényegébõl teremtette meg az ezüst szimbólimú nõi Holdistennõt. A teremtés folyamata a továbbiakban már a természetes útján zajlott. Nekünk a téma megértéséhez annyit kell tudnunk, hogy a mag szavunkba bele van sűrítve az egész magyar õsvallásunk. Jelentésében: m = mama, Õsanya + a = Napisten + g = nagy, az aláhúzott betűk szerint; egybeolvasva: mag = nagy-napisten-anyja, ugyanazt jelentve, mint az ATUM = A-teremtõ-úr-mama vallási fogalom. A mama szótagjából képzõdött a magyar népszó is, melynek névjárásokként eltérõ hangalakjai is fenn maradtak (megyer, moger stb.).Jegyezzük meg e rövid magyarázatot, mert többször elõkerül a további eredettörténetekben.

Bácsszentgyörgy: elsõ írásos emlékében 1425-bõl a Szentgyörgy templomáról nevezték meg (latinul Zenthgywrgh). A falu kapcsán csak a Bács szótagról szólok, a név többi része jól érthetõ a mai nyelvünkön. A Bács szótag és az ebbõl képzett Bácska tájnév teljesen egybecseng az Apácska szavunkkal. A Bácska megyenév is kettõs szóösszetétel: Bá = Aba, teremtõ-apa (fõpap) + cs = család(ja) + ka = kõ, ami határkõ értelemben egy ország (rész) területét jelent ómagyarul. Tehát a területnevünk eredete is honfoglalás elõtti, jelentése: Bácska = Apa-családjának-országa, vagy Apácska-országa, ami egy királyfi, vagy a fõkirálynál alacsonyabb rangú fõúr országrészét is jelentheti. Élõ székely és csángó nyelvekben ma is közismert a fiúcska, és apácska kicsinyítõs szóképzés. A „cs” kettõs betûnk megjelenése a falunévben felveti, hogy az avar idõknél régebbi történelmi eseményeknek vagyunk szemlélõi. Az avarokat megelõzõ hun törzseknek az idõszámításunk utáni. négyszázas évek elején a Kárpát-medencei névképzési gyakorlatában már jellemzõ volt a cs = ks, kör-õs (köristen) családja kifejezési gyakorlat, amit folytatólagosan átvehettek az utód avarok.

Regõce: szintén ókori névképzés, ami Ré vagy Rá = napisten + g = (ma)g + õ = õse + ce = ke, kõ kifejezést takarja, mai olvasatban: Regõce = Ré-napisten-õsmagyar-lakhelye, területe vagyis a települést alapító nemzetség kilétére utaló, átvett avar falunév. A Ré és a Rá napisten nevekben csak annyi a különbség, hogy a Ré = úr-égi szótagokban a nyelv kihangsúlyozza az égi-úr eredetet. Nem belebonyolódva, de megjegyzem, hogy a sokkal régebbi (háromezer éves) kelta-magyar névképzés is kiolvasható a hangalakjából a ce = kelta jelentéssel, akárcsak a következõ helységnévben.

Béreg: a tengelytõl már nyugatabbra esõ település. Azért említem meg, mert a névképzésének a gyakorlata teljesen megegyezik a Regõce névképzésével, amit a figyelmes olvasó már megért. Béreg = Teremtõ-égi-naphon-magyar-lakói.

Õrszállás: az etimológiájáról semmit sem kell írnom, mai jelentése egyezik az eredetivel. Bizonyára újabbkori névképzés eredményeként keletkezett helységnév.

Bilics: a szlávos jellegû hangalakjától nem megtévesztve, egy különleges értelmezésre ad lehetõséget a helységnév. Ha jól megnézzük a fogalmat, valószínûleg négytagú szóösszetételként a B = teremtõ abi, api + ili = él-i, isteni eredetû vagy égi úr + cs = ks, kör-õs család lakhelye; összeolvasva: Bilics = Teremtõ-napisten-családja kifejezést adja. Névtörténetében fontos nemzetiségi felépülésre következtethetünk a név „ili” középsõ szórészébõl. Az Adriai-tenger keleti oldalát a Római-birodalom idejében az Illírek lakták ezer éven át i.u. 6. évszázaddal bezáródóan. Élõhelyükön minden átmenet nélkül a horvát nép jelenik meg a 7. században. Ebben az írásban nem célom e kérdéskör további feldolgozása, csak annyit jegyzek meg, hogy egy illír-hunmagyar testvérnépi eredetû névképzõdésnek vagyunk szemlélõi, vagyis az illírek hun származáselméletének egy fontos bizonyítékaként..

Zombor: A város névképzése némileg eltér ez elõbb leírtaktól. A kettõs szóösszetétel elsõ zom szórésze megegyezik az Õsmama, Õsanya, Szent Mária leírásának egy másik szimbólumával, a Szem-isten (szum-er, szem, szöm, szom, somogy) elnevezés tájjellegû kifejezésével. Maga a szem is kerek alakú testrész, megfelel az Õsmama mitológiájában magként a teremtõ nõiséggel. A mag fogalmából képzõdõtt a mag = magar, magyar népnév, de a Szent Mária a magyarok õsanyja kifejezé is innen származik, az Õsanya, Õsmama gyermekei vonatkozásában. Különösen a szemlencse kerek formája hasonlítható a nap kör alakjához, miszerint a Szem-urak azonosak a teremtés folyamatában az Õsanya szülte napisten fia gyermekeivel.

A fentiekbõl következik: Zom = Szent-Ómama-gyermekei fogalmával. A városnév bor részlege pedig azonos a magyar népek õskori víz értelmû fogalmával, visszautalva Bizánc névelemzéséhez. Képzõdésében: b = teremtõ + o = ó, a csodálatos + r = Rá, Ré a napisten; együtt: bor = teremtõ-csodálatos-napisten vize (a-pi-si). A bor kifejezése az évezredek alatt elvesztette a víz jelentését, pontosabban csak a vizet tartalmazó szeszes folyadék értelmére módosult (misebor). Maga a magyar víz (biz, pis) szavunk a latin írásforma okán újabbkori képzõdménye nyelvünknek. A város nevének eredeti képzés szerinti jelentése: Zombor = Szent-Õsmama-Víz(menti)-teremtõ-napistenfia-városa, vagyis szintén egy napisten-település. Ha kissé különbözik az elõzõ települések azonos névképzésétõl, ez abból is keletkezhetett, hogy az avarok elõtt a hunok is birtokolták ezt a tájat, és õk is a napisten gyermekeibõl származtak. De a hunok elõtt is évezredekig lakott tájegysége volt történetünknek a zombori körzet (körös-kultúra), mely õsmagyar nyelvû emberek itteni együttélését valószínûsíti. Ebbõl az következik, hogy az azonos nyelvû népek a vándorlásaik során egymástól átvették az életképes településeiket emberestül, névanyagostul együtt. Ennek legbiztosabb eredetsora: körös (kör-õs) kultúra, kelta, szkíta, hun, avar, magyar kontinuitás.

Befejezésül én elolvasásra, de meggondolásra is ajánlom a tanulmányomat. Biztos vagyok benne, hogy az általam leírt bizonyítékok szerint az állításaim megdönthetetlen érvényûek. Ettõl függetlenül elfogadásukat nem tehetem kötelezõ érvényûvé. Ha egy hasznos történelmi párbeszéd bontakozna ki ebben a témakörben a Baja város és a környék lakosságában, a közvéleményben kialakulhatna a biztos õsiségének a tudata. Az általam leírtak szerint, a térségünket egészen biztosan a Napisten gyermekeinek a leszármazottai alakították civilizált vidékké. És amelyen ez idáig, magyar ajkú lakosság volt a meghatározó nemzetség. A betelepülõ nemzetiségek is beilleszkedtek a magas szintû kultúrtájba. Mára már elértünk annak az állapotnak a határára, hogy egyes térségekben a nemzetiségek túlszaporodása következtében átvették a többségi vezetõ szerepet, amit a határmódosulás is támogatott. Csak egyetlen jövõ vár az egész térségre, a kiegyezéses területhasznosítás jövõképe. Ellenkezõ esetben mindenki pórul járhat, a globalizált fogyasztói társadalmak természetellenes gyakorlatából kifolyólag.

Ennek az írásnak a megírására a közelgõ Bajai-napok, és a halászléfõzés világcsúcsának az ünnepi köszöntésére céljából vállalkoztam. Igazán ráférne a térségre egy kis gondolatébresztés a településeink eredetérõl, ami a jövõnket is meghatározó valóságban fog végzõdni. Szeretném arra biztatni a Bajaiakat, de a környékbelieket is, hogy a továbbiakban is a JÓ-APA, de inkább a jó szülõ szerepkörében gondoskodjunk a fenntartható élet fogalma szerint, errõl a nagyon is szeretnivaló életterünkrõl.

Mintegy emberöltõnyi kutatásaim során a történelem kérdéseiben a logikai felépítés hiányosságaira terelte a figyelmem. Rájöttem, hogy az államalapításunk ezredik évét követõ kérdések leírásában az események sorrendiségében nincs hibás logikai tévedés, a történelmi igazság kérdéseirõl most nem szólok. De akkor az államalapításunkat megelõzõ idõszakról miért olyan ellentmondásos a történelmi felfogásunk?

Az eltérések okainak a felderítése érdekében hozzákezdtem a magyarság ókori történelmének a feltérképezéséhez. Ennek a cikknek a keretében csak annyit írok róla, hogy megalkottam egy több mint ötszáz szavas ómagyar nyelvû szótárat. A kezembe került kiadványokból kigyûjtöttem minden olyan ókori nevet és szavakat, amelyek magyar jelentésû fogalmakat takartak. A folyamat közben elég nagy gyakorlatra tettem szert régi magyar szavak elolvasására és a megértésére.

Minden részlet nélkül egy példán keresztül szeretném bemutatni az eredményeimet. A történelmi érdeklõdéssel rendelkezõ olvasó tudja, de a történelmi térképekrõl is megtekinthetõ, hogy i.e. az 1. évezredben a Fekete-tenger nyugati részén a mai görög Trákiától az Isztriai-félszigetig élt egy trák nevû nép. Akárhol kerestem, semmi érdemleges adattal sem találkoztam velük kapcsolatban. Az ómagyar olvasási gyakorlatomnak köszönhetõen egyszer csak beugrott a megoldás. Bíborbanszületett Konstantin kelet-római császár 950 körül írja, hogy a magyarokat az õ idejében turk (türk) néven is ismerték.

Ha összevetem a turk és a trák szavakat, könnyû észrevenni az egybecsengésüket. Nézzük a szavak etimológiáját. A turk, mint népszó ómagyar jelentése: Teremtõ-úr-országa, ahol a Teremtõ Úr = Napisten, mai értelemben Teremtõ-napisten-népe. A fogalomról még annyit kell tudni, hogy az úr szótag õsi magyar ember (személy) megnevezésére is használt kifejezésünk. Nagyon fontos lesz a címbeli megfejtés érdekében az õsi írások (rovásírás) egyik szabályának a megismerése. Ha két azonos mássalhangzó kerül az írásban egymás mellé, akkor azt az írói egybeszerkesztették. Ebbõl kitûnik, hogy az ur szórészletben, végeredményben két szótag az ur + ra egyberovásáról, az aláhúzott betûk szerinti tömörítésérõl van szó.

Tehát az úr-ra összerovás a k többes raggal adja az igazi jelentést, mint Egyiptom napistenének = Ra, Rá, Ré úrnépe fogalmát. Ebbõl a levezetésbõl már egyértelmû, hogy a trák nép fogalmának is köze van a turk jelentéshez. A trák népszó megegyezik a Teremtõ-napisten-népe fogalmával. Pontosabban a turáni népcsoport egyik törzse. A mássalhangzós írásokban a magánhangzók nincsenek kiírva, esetleg csak jelzik helyüket. Ha kiegészítjük a vizsgált szavainkat az idõközben kiesett magánhangzóikkal, akkor a tur(a)k és a t(u)rák hangalakokot kapjuk, zárójelben a kiesett hangokkal. A népnévbõl képzett orzságnév jelentése: Trákia = Teremtõ-napisten-országának-ária-népe. A néveredetet saját eredményû megfejtésérõl, õsbemutatóként ebben a kiadványban lehet elõször olvasni, ahol az „ia” toldalék az õshazából kiáradott törzsek új hazáját jelenti, az aláhúzás szerint.

Gyakorlásképpen megpróbálom a trákok egyik nagyvárosának Bizáncnak az ókori magyar nyelvi képzõdését is bemutatni. Elsõként a Keletrómai Birodalom központjává váló város új nevét elemezzük: Konstantinápoly (Konstantinápolisz) az egyik legnehezebben megfejthetõ összetett városnév. Szótagok szerint: K = kõ, vagyis határkõ értelemben egy ország területe + on = hon + stan = õstan (isten) + ti = teremtõ igi (égi) lakhelye, városa + náp = nap-apa, napisten eredetû király, uralkodó császár + ol = ól, legõsibb értelmében templom, lakhely + y = j(a)ó, jó (ió) jelentésû lágyító betûjel. Összeolvasva vegyes szórendben: Konstantinápoly = Égi-teremtõ-napisten-országa, -jó-napkirály-templomának-városa értelemét hangzósítja felénk. Látható, csak „ilyen” egyszerû az ókori történelem feldolgozása! Vegyék figyelembe a szerzõ szabad szófordításának gyakorlatát. De a Bizánc név is magyar nyelven képzõdött fogalmunk: Bi = vi, a latin írásforma víz szavunk õsi kiejtésû alakja, égi-szent(elt)-víz vagyis vízmelletti település + z = zent + ánc = sánc, földvár; egybeolvasva: Bizánc = Vízmenti-szent-földvár, vagyis a Márvány-tenger melletti õsi vallási központ városának, templomának õsi névalakja.

A fenti szóelemzések magyarázatként le kell írnom, hogy az etimológiai megfejtésem során két karakter segítségével írom le a folyamatot. Az egyenlõség jellel (=) a régi és az új kiejtés azonosságát, míg a meg jellel (+) azt jelzem, hogy az utána következõ szóelem egybetartozik az elõzõvel. Ha további magyarázószöveget kell betoldani az elemzésbe, azt a mindenkori vesszõ írásjel után írom be, és a meg jellel folytatom az folyamatát.

Ennyi bevezetõ után rátérek a címbeli felvetésem megválaszolására. Alapos bizonyítékaim vannak arról a történelmi elgondolásomról, hogy az általam Baja-Zombor tengelynek elnevezett tájegységnek, azonos történelmi eredete van. Az egységes rendszer kialakulásának a nyomai a honfoglalás elõtti idõkre irányították a figyelmem. Ha Vaskút földvárára és halmaira – de Bajának is és Zombornak is volt õsi vára – gondolunk, még nem kapunk semmi biztos támpontot. De ha tudjuk, hogy a vaskúti földvárnak kerek formája van, és a népvándorlás egyes népeinek vezérei (papkirályai) halomsírba, de nagyon fontos, hogy kerek alakú és kupolaszerû mesterséges dombokba temetkeztek, már közelítünk a megoldáshoz. Ismernünk kell többek között, hogy a kerek várak és sírhalmok, de az ókori templomok is kerek kupolás alakjában – a turáni tájegységben kék színezéssel –, milyen vallású népek életére voltak jellemzõek. Nagyon röviden csak arra utalok, hogy a kerek vallási forma az ókori napistent imádó népek misztériumában volt gyakorlat. A napisten tiszteletét többek között a kerek jelzõvel, vagyis a végtelen kör ábrázolásával fejezték ki. A napisten népe – mint említettem – Egyiptomban fejlõdött ki. Innen áradt szét Kis-Ázsiába, a Kaukázus és a Fekete-tenger környékére. Ha feltételezzük, hogy a Kárpát-medence is elég közel van az említett térséghez, akkor az itteni megtelepedésük is valószerû. Most már csak azt a népet kellett megtalálni, amelyik a napisten tiszteletét tartotta fõ vallásának a vizsgált területen.

Egyes leírások említik, hogy a vaskúti halmok, kunhalmok. Ezzel a megközelítéssel máris a magyar honfoglalás körüli történelmi idõkbe érkeztünk el. A történészek szerint a honfoglalás idejében már kerültek be az országba egyes kun néptörzsek. Az adatok nem teljes körûek, mert elsõsorban a második évezred elején, a tatárjárás idején fogadott be a Magyar Királyság kun törzseket. Bár azt azért el kell mondani, hogy a kun nép is a napistent imádta egykoron. Erre a legfontosabb bizonyíték a hegyes kunsüveg népi viseletének, és az ókori Egyiptom vallás „hegyes” királyi korona eredetének az egyezõsége. Arról nincsenek történelmi adatok, hogy a kunok a honfoglalás elõtt ezen az Észak-Bácskai területen éltek volna, ezért a kutatást tovább folytattam az idõben visszafelé.

Nem találtam régebbi adatokat az Iványi-féle Bács-Bodrog vármegye Földrajzi és történelmi helynévtárában sem, ezért kicsit tovább kellett nyomozni. Módszernek választottam, hogy mindig az ismert eseményekbõl kiindulva haladok a régmúlt felé, mert ez az út legalább az elején biztosan igaz út. A történelemkönyvekben már részletesebb leírások vannak, egy szintén titokzatos néprõl a Kárpát-medencében a 6-9. századokban. Õk az Avar nép. Az avarok népérõl írják, hogy a közel-keletrõl származnak, és megfordultak Egyiptomban is. A perzsa hódítás elõl menekültek a Kárpát-medencébe i.u. 567 körül. Az avarokról szóló leírásokban szerepel, hogy kör alakú várakban, városokban laktak, és a napistent imádták. A bevezetõben leírt etimológia szerint megvizsgáltam az avar népszó eredetét. Rögtön feltûnt, a szó második szótagjában az ar vagyis az úr részleg, és az egybeírás okán az ar = a-Rá írásmód rövidítése. Ebbõl egyértelmû, hogy a napistent imádó úrnéprõl van szó az avar népben. De mit jelenthet az elsõ szótag? Errõl tudnunk kell, hogy a napisten papjainak az õsi magyar megnevezése az aba, az abu mai kiejtéssel az apa, apu melybõl keletkeztek az egyházi elnevezések, mint a pap (pópa), és még a Pápa fogalma is. A görögök még abar-nak írták õket. A kérdéses mássalhangzó akár a kerek vár fogalmából is hasonulhatott avarrá. Nagyon fontos tudnunk, hogy a mostani avar szavunk hangalakja már a középkori latin írásforma terméke. Ha visszautalok az egyiptomi Abu-Szimbel sziklatemplomára, a folyamat egyértelmûen adja az eredetet, de gondolhatunk Aba-Sámuel magyar királyunk néveredetére, és a görög abar formára is. Tehát a név mai értelme fordított szórendben: Avar = Rá-apa-gyemekei, másként Rá-napisten-teremtõ-úrnépe. Az ar = úr fogalomrész jelenti, hogy a hunmagyar úrnépek családjába tartozó néptörzsrõl van szó.

Ha elfogadjuk az avar népmegnevezés fenti etimológiáját, máris a címbeli kérdés megfejtésénél vagyunk. Az avarokról szóló leírásokban szerepel egy ZABARGÁN trónelnevezésû papkirály, akinek fia Baján sokszor említõdik a Kárpát-medencei Avar Birodalom vezetõjeként. A népvándorlások idõszakára jellemzõ volt, hogy egy területet birtokló néptörzs, a gazdasági tevékenysége során felosztotta a területét nyári és téli szállásokra. A nyári szállásokon nagyobbrészt földmûveléssel, a téli szállásokon állattenyésztéssel és halászattal foglalkoztak. A törzs vezérének a nevérõl, vagy más vallási meggondolások alapján nevezték el a szálláshelyeket, és a közbeesõ településeket. Baján királyfi, és késõbbi avar király neve után már felébredhet a gyanúnk, hogy Baja város nevét lehet, hogy az avarok adták az utókor részére?

Mielõtt a fenti kérdésre válaszolnák, nézzük meg mit jelent a Zabargán fogalma. Egyszerûen a névelõ és az utónév egyberovásával állunk szemben. Ha úgy írjuk le a szót, hogy Az-abar-kán, mindjárt jól érthetõ magyarul a megnevezés, nem is kell fordítanom. Csak annyit kell megjegyezni róla, hogy sajnos csak az illetõ király trónnevéhez jutottunk hozzá, és nem a személynevéhez. Ezek szerint, minden avar uralkodót Avar-kánnak hívtak, a k és a g mássalhangzók illeszkedése mellett. A kán szóról is tudnunk kell, hogy az egyiptomi termékenységi vallás egyik tisztségérõl van szó, mai megfelelõjeként a kan fogalmáról, visszautalva az Ápisz szent bika kultuszig. A papkirályokat sokszor nevezték el jó-kan elnevezéssel, mint a törzs apja értelemben. A bizonyítás érdekében még egy avar-kánról kell írjak. I.u. 811-bõl tudunk egy Izsák nevû avar uralkodóról. Vajon a mai Izsák, a Bács-Kiskun megyei település lakói tudják-e, hogy a város néveredete legalább ezerkétszáz évre, az avar korig nyúlik vissza? De Bajától 25 km-re létezik egy Izsák-puszta is.

Felhasznált irodalom: Bács-Kiskun megye kézikönyve, Ceba Kiadó, Budapest, 1997.

Vaskút, 2005. 05. 04.

Tácsi István