Amikor keresztüljut az ember a Velebiten, már a levegőből érzi a határátlépést. Más lesz az erdő illata, megváltozik a növényzet. Előtte még zöld rétek követték egymást, bükkösök, a települések határában gyümölcsösök. Azután kővilágon kell átkelni, néhol holdbeli sivár tájon. Szakadékok és fehéren világító sziklák sorakoznak. Ijesztő a szépségük. A Velebit a horvátok mitikus hegye, ezernégyszáz-ezerötszáz méteres fal. Közép-Európa és a mediterrán világ között. Benne lakik a hegység titokzatos és csábító tündére, a villő (vila, ők így mondják).megannyi népdal és vers ihletője, a horvátság ékessége. Lefelé ereszkedve lassan enyhül a táj, a régi országút mellett ismét kertek, kőrakásokkal elválasztva egymástól. Nem kell a kőért messze menni, csak le kell hajolni érte és odahordani egy-egy darabot kerítésnek. Itt fügefák tűnnek föl, mirtuszok, szőlőlugasok, szentjánoskenyérfák meg olajfaerdők és babérligetek. A láthatár szélén megcsillan a tenger. Megérkeztünk Dalmáciába.

Valójában a hegyek alatti hol szélesebb - Záránál például -, hol keskenyebb tengerparti sáv meg a szigetek alkotják Dalmáciát. Amikor az Osztrák-Magyar Monarchia tartománya volt (a magyar királyok középkori jogaira hivatkozva, de mégsem került vissza a magyar-horvát unióhoz 1867 után), Lika-Krbava megyén túl kezdődött, és egészen Montenegróig tartott – beleértve a Cattarói öblöt.

Az ókortól kezdve művelt táj, folyamatos városi kultúrával. Számos helyen láthatunk emlékeket a római korból. Mégis: a folyamatosság mellett új és új szakadások. Mint határvidék a mi Európánk megszokott módján gyakran volt köztes helyzetben. A nyugat- és kelet-római birodalom között, a Magyar Királyság és Velence, a török és Velence között. Sokan vetélkedtek érte, Napóleon és az orosz cár, majd a Habsburg birodalom. Az első világháború végén Itália és a délszláv állam.

Itt született a IX-X. században a Horvátország. A középkor és a kora újkor nagyszerű irodalmi-kulturális föllendülést hozott a tengerparti városokban és a szigeteken. Latinul, horvátul és olaszul. Itt volt a szabadságára oly büszke kis városköztársaság, Raguza – az Adria egyik csodája. Dalmácia patrónusa a bibliafordító Szent Jeromos, akit horvát származásúnak tartott a nemzeti hagyomány.

A délszaki tenger éppúgy vonzotta őseinket, mint a mai magyarokat. Középkori királyaink erre kerestek kijáratot a nagyvilágba, mindenekelőtt Itália felé. Könyves Kálmánt 1102-ben Tengerfehérváron (Biograd na moru) koronázták horvát királlyá. IV. Béla Trauban (Trogir) lelt menedéket a tatárdúlás idején. Nagy Lajos pedig legyőzve Velencét, 1358-ban a zárai békével biztosította Dalmáciát a magyar koronának. Jószerivel mindössze egy fél évszázadra.

A XIX. század végén fedezték föl újra magyar utazók ezt a hozzánk legközelebb eső tengerparti mediterrán vidéket. Történelmi emlékek és a páratlanul vonzó táj nyomában.

Történelmi összeállításunk szintén ennek jegyében született. /Kiss Gy. Csaba/

Dalmáciát tulajdonképpen gyarmatként kezelték, ez alól egyetlen kivétel a független Raguza, a mai Dubrovnik volt. A rablógazdálkodás nyomai máig megfigyelhetők, a parti hegyvonulatok erdőit ekkor irtották ki, cölöpépítményekhez, valamint hajógyártás céljából. A török háborúk korában a parti hegyvidéken húzódott a frontvonal, az ottani lakosság elmenekült, a hegyvidék azóta szinte teljesen néptelen. A 18. századtól Dalmácia gazdasági jelentősége lecsökkent, a kereskedelem súlypontja a Földközi-tenger térségéről áthelyeződött az óceánokra, Velence hatalma leáldozott. Az 1800-as évek elejétől felváltva osztrák és francia kézen volt a terület, amely gazdaságilag fokozatosan leszakadt a fejlett világtól. A gőzhajózás térnyerése véget vetett a vitorlásokkal bonyolított part menti kereskedelemnek, a mezőgazdasági termelés lecsökkent, a filoxéra tönkretette a szőlőterületeket. Mindezek következménye a tömeges kivándorlás, a szigetvilág elnéptelenedése. Dalmácia a Monarchia szétesése után részben Olaszország, illetve a későbbi Jugoszlávia része lett, 1991 óta a független Horvátországhoz tartozik. E viharos történettel rendelkező táj ma Európa egyik legszebb, természeti és kulturális értékekben egyaránt bővelkedő vidéke, sokunk számára kedvelt úti cél.