Gyöngyöspata már a késő vaskorban is lakott terület volt.

Anonymus szerint Árpád fejedelem két vezérének adományozta a Mátra erdeit, kiknek unokája névadó ősünk Pata a X. század második felében várat épített. E vár környékén telepítették le a várvédő és szolgáló népeket, melyeket a környező települések mai nevei is megőriztek (pl. Halász, Jobbágyi).

Pata Árpád-házi rokonsága révén későbbi leszármazottja, Aba Sámuel lehetett a király. A vár mellett épült 1010-ben a főesperességi templom, amely több mint 40 település egyházi irányítását szolgálta. A várat 1460-ban cseh husziták szállták meg, ahol Mátyás király első és győztes csatáját vívta. Ezidőben Mátyás király a községet mezővárosi rangra emelte, mely 1870-ig élt. A török hódoltság idején szultáni birtok volt, ezért nem néptelenedett el.

A gyöngyöspatai templomba lépve az ember szinte körül se néz, egyenesen a szentély felé siet, hogy aztán földbegyökerező lábbal álljon meg, a XVII. században faragott barokk oltárra függesztve tekintetét. A nyolc méter magas oltár valószínűleg dél-lengyelországi mesterek műve a 17. század közepéről. Az oltáron fekvő Jesse életnagyságú törzséből fa sarjad, ágain bibliai királyok és próféták dús aranyozású, festett szobrai felett koronás Mária trónol, karján a kisdeddel. A fa törzsén iratszalagok kígyóznak az Énekek énekéből vett idézetekkel, az ágakon még két szőlőlevél is díszlik. A kétoldalt felnyúló ágak koszorúként ölelik át a Mária születésének oltárképét a fa közepén. A fa törzse ezüst színű, az ágak aranyozottak. Mindezt pedig egy szépséges gótikus architektúrájú szentély foglalja magába. A mennyezetet gótikus bordák tartják, közöttük leheletfinom ritmusban feszül a boltozás, a szentély északi falában gótikus szentségházat takar a kovácsoltvas rács és fog körül a korabeli kőkeret.

Részletek:

gyöngyöspatai Jessze-fa oltár:

a magyar művészi gyakorlatban teljesen egyedülálló, Jézus családfáját ábrázoló ún. Jessze fája. - A kő oltárasztalt burkoló faborításon virágos rétet faragott a szobrász. Középütt a gyertyapadon  Jessze (v. ahogy a ~iak nevezik: Jekse) életnagyságú szobra fekszik, akinek törzsökéből hatalmas fa sarjad, a fa ágai tojásdad alakban keretezik a Mária születését ábrázoló festményt. A fa ágain Jézus ősei (kir-ok és próf-k, köztük Salamon és Dávid) ülnek, az összehajló ágak felett Mária trónol, karján a kisdeddel. A fa két oldalán egy-egy kandelábert tartó angyal áll, gyertyáik világítják meg a fatörzsön nyíló tabernákulumajtót. 1806: Jessze elé copf stílusú oltárszekrényt állítottak, ekkor csonkították meg a szépen faragott, ősz hajú Jesszét. A 8 m magas Jessze-fa törzsén iratszalagok kígyóznak, az Én-ből vett idézetekkel. Az 1860-as évek vége felé az oltárépítményt súlyos károsodás érte.

Talán az 1868-as földrengés alkalmával, amikor a szentély boltozata is megrepedt, tűz pusztította a fa ágait, leveleit. A szobrok nagy része is megégett. A rövid ideig tartó tűz csak a vékony, könnyen gyulladó részleteket pusztította el egészen, a tömbszerű elemek felizzottak, parázslottak. Egyes alakok egészen elszenesedtek. A tűzkár nyomait 1878: Reinhard és Hatzunder pesti aranyozó tüntette el a szobrok átfestésével. L.F.

Volt-e, van-e, legyen-e "igazi magyar és ősi" vallás? Idegen test-e hazánk földjén a kereszténység? Mit kezdjünk a napjainkban mindegyre felbukkanó ősmagyar-újpogány "tanok" jelenségével?

A közelmúltban a honi sajtóban ismét felerősödött a fenti kérdésekkel is sommázható témák hangja. Katolikus részről legutóbb Pápai Lajos győri megyés püspök figyelmeztetett az említett világnézeti divathullám veszedelmére és keresztényellenességére. 

Jelenits István piarista teológiai tanár a kérdéskör egy konkrét témájáról ír:

arról, vajon miért abszurd az az ötlet, mely szerint Jézus pártus herceg volt.

Jelenits István

Kirje, kirje, kisdedecske, betlehemi hercegecske!

Ha a szinoptikus evangéliumokat olvassuk, az a benyomásunk támad, hogy Jézust már kereszthalála és húsvéti föltámadása előtt a Dávid fiáról szóló várakozások beteljesítőjeként ünnepelte a körülötte összesereglő sokaság. Ezért tartják fontosnak az evangélisták, hogy Betlehemben, Dávid városában született, pedig názáretinek emlegették, mert ott nevelkedett. (Máté és Lukács egyaránt foglalkozik ezzel.) Nyilvános működésének idején nem gyakran, de fontos helyeken említi például Márk, hogy valaki Dávid fiának szólította. "Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!" - kiáltja a jerikói vak (10,47-48). A körülállók csendesítik, talán mert politikai szempontból veszedelmesnek érzik ezt a kiáltást. Jézus azonban nem tiltakozik ellene.

Magához hívja, hite miatt megdicséri, meg is gyógyítja a vakot. Nem sokkal később, jeruzsálemi bevonulásakor azt kiáltja körülötte a sokaság: "Áldott a mi atyánknak, Dávidnak országa, amely íme eljön!" (11,10). A templomban maga Jézus veti fel a kérdést: "Hogyan mondhatják az írástudók, hogy a Krisztus (tudniillik az eljövendő) Dávid fia?" Idézi a 110. zsoltárt, amelyben a szerző (az írástudók úgy tartották: maga a zsoltáros Dávid) urának mondja a Messiást. Figyeljük meg: Jézus nem utasítja el a Dávid fia kifejezést, inkább értelmezi, kiegészíti (12,35-37).

A gyöngyöspatai Jessze-oltár - Jézus családfája

A negyedik evangéliumban Jézust nem nevezik Dávid fiának. De ezt a megjelölést alkalmazza a Jelenések Könyve, s ez azt jelenti, hogy ismerős, elfogadott volt ez János környezetében is. A megdicsőült Jézus így beszél magáról: "Én vagyok Dávid gyökere és ivadéka, a fényes hajnalcsillag" (Jel 22,16). A gyökér szó helyett talán inkább gyökeréről kisarjadó hajtást kellene fordítanunk. Az ivadék mögött meghúzódó görög szó pedig ugyanannak az arám szónak felelhet meg, amelyet az evangélium a fiú jelentésű hüiosszal ad vissza. Ugyancsak a Jelenések Könyvében olvassuk Jézusról: "Győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid sarja" (Jel 5,5). E kifejezés az Izajás 10,10-re utal. Az nem Dávid, hanem Jessze sarjaként említi, ünnepli az Eljövendőt. Jessze Dávid apja volt. A könyv harmadik fejezetében van egy gyönyörű kép, amely szintén Jézusnak Dáviddal való kapcsolatát világítja meg: "Így szól a szent, az igaz, akié Dávid kulcsa, aki ha valamit megnyit, azt senki sem zárja be, ha valamit bezár, azt senki sem nyitja ki" (Jel 3,7). Itt is Izajásnak egy mondata "köszön vissza" (vö. Iz 22,22).

Látjuk jól: az Újszövetségnek minden "rétegében" otthonos az a meggyőződés, hogy Jézus Dávid fia, ivadéka, s hogy ő teljesítette be azokat a jövendöléseket, amelyek Dávid királyi házához kapcsolódtak, s elevenen éltek - reményként - Jézus környezetében. Nem látszik-e meggyőzőnek ez a sok és sokféle egybecsengő adat? Csakugyan így ismerhették Jézust azok, akik hallgatták tanítását, hittek benne, lelkesedtek érte. Viszont épp emiatt figyelték aggódva tevékenységét s a körülötte felizzó lelkesedést Izrael vallási vezetői. Nem puszta hiúságból, hanem azért is, mert attól tarthattak, hogy ez a mozgalom egykettőre forradalmi jelleget ölthet, és megzavarhatja azt a kényes egyensúlyt, amelyet ők a rómaiakkal sok megalkuvás árán annyira igyekeztek fenntartani. Ezért határozhatták el, hogy halálra adják Jézust.

Lelkesedett volna érte a Jeruzsálembe zarándokló sokaság, ha nem lett volna zsidó származású, ha nem lehetett volna Dávid fia? Tévedhetett a tömeg? S ha tévedett, Jézus tévesztette volna meg, aki úgy látszik, tűrte - halálig - hogy Dávid fiaként ünnepeljék? Tán a papi vezetők sem tudták, hogy mi az igazság? Csak mi tudjuk, kétezer évvel később élő emberek? Ha tudták volna, hogy Jézus egy pártus hercegnő fia, elég lett volna ezt elhíresztelniük, egyszeriben magára maradt volna.

Aki a források hitelét gyökeresen kétségbe vonja, annak valami elfogadható magyarázattal kellene szolgálnia: ki és miért másította meg a való tényeket, s hogyan sikerülhetett ilyen minden részletében összeillő hazugsággal előállnia. Hiszen a régi mondás szerint a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. Hol kezdődhetett volna az a csalás, amely már az ötvenes években Rómáig eljutott, s amelyet el is fogadtak gyanútlanul, semmi rosszat nem sejtve a keresztények - zsidók és pogányok egyaránt? Azoknak, akik valóban ismerték Jézust, mi érdekük fűződhetett ahhoz, hogy pártus származását letagadják, hogy beletörődjenek egész lényének meghamisításába? Ha nem titkolták azt, hogy kereszthalált halt Mesterük, miért szégyellték volna, hogy nem zsidó, hogy nem davidida? Pogány eredetű követők vetemedtek volna ilyesmire? Zsidók miért szegődtek Jézus mellé, ha nem az ő vérükből való volt? Miért magyarázták egész életművét az Ószövetség beteljesedéseként?

Bizony, az ősi keresztény hit bizalommal ráépül az Új-, s azon át az Ószövetségre.

Dávid fiának vallja Jézust, azt is számon tartja róla, hogy a prófétai jövendölésekre ő volt az Igen. Izajás az egyik Emmánuel-énekében a "béke fejedelmeként" emlegeti az Eljövendőt. A Vulgata ezt fordította úgy, hogy princeps pacis.A princeps viszont a régi magyar ember számára herceget jelentett. Ezért hangzik így az ősi karácsonyi ének: Kirje, kirje (kyrie, kyrie), kisdedecske, betlehemi hercegecske.Akik ezt éneklik, a Biblia alapján gondolkodnak Jézusról, semmi többlettudásra, rejtett hagyományra nem építenek. Pontosan úgy gondolkodnak a gyermek Jézusról, mint az Újszövetség írói, első olvasói.