Köszöntök minden kedves látogatót!

Répáshuta a Bükk-hegység egyik völgyében, 500-575 méter magasságban, a Bükki Nemzeti Park szívében fekvő település. Miskolctól és Egertől 30-30 km távolságra.
A bátrabbak Mezőkövesd felöl is megközelíthetik, az ország leghosszabb és egyik legszebb völgyén, a Hór-völgyön keresztül.

A települést 220 éve alapították a jobb megélhetést kereső szlovák, ruszin és német üveghutás mesterek, akik az üveggyártás felhagyását követően mészégetéssel, faszénégetéssel és fakitermeléssel foglalkoztak. A megélhetés és letelepedés alapját az erdő adta, és adja a mai napig.
A falu egyre népszerűbb kirándulóhely, mely köszönhető a helyiek vendégszeretetének, a háborítatlan természetnek és helyi ételspecialitásairól ismert Vadász Étteremnek.

Reméljük, hogy felkeltettük érdeklődését és hamarosan személyesen is ellátogat Répáshutára!


Mátrai Károly
Polgármester

A polgármesteri köszöntő után pár dolog a településről:

Répáshuta környéke - a Bükk egészéhez hasonlóan - a Kárpát-medence régóta lakott vidékei közé tartozik. A falu határában lévő Balla-barlangot és a Balla-völgyi sziklaüreget, az ott talált csiszolt kőkori eszközök tanúsága szerint már az utolsó jégkorszakban otthonként használta a szeleta kultúrkörbe tartozó ősember.

 Maga a falu a Bükk hegység belsejében, 500-575 méter tengerszint feletti magasságban helyezkedik el. A település helyét meghatározó természetföldrajzi tényezők közül - ugyanúgy, mint testvérfalvai, Bükkszentlászló (Óhuta) és Bükkszentkereszt (Újhuta) esetében - a kőzetfelépítése és, ami ezzel itt közvetlenül összefügg, a forrásoké, felszíni vízfolyásoké a leglényegesebb szerep. A falu egy völgymedence mélyületében fekszik. Felszínének nagy része az úgynevezett „répáshutai" mészkőből áll, de a falut körülvevő bércek oldalát ördögszántás mezők alkotják, víznyelőtöbrök, víznyelőbarlangok, szurdokvölgyek, barlangok tarkítják. Változatos és érdekes karsztos formakincsei révén a község a Bükki Nemzeti Park szigorúan védett területei közé tartozik.

Több érdekes adatot megtudhatunk a község szép kiállítású és könnyen lapozható honlapjáról.

Itt most beszéljünk inkább a hegyi falvak hitvilágával, hiedelmeivel, ami összefügghetett a magas hegyek közti bezártságérzetből, a természet erejének szinte tapintható voltából.

Répáshután és Bükkszentkereszten is érvényesül az egyes hiedelemalakok képzetkörének nagyfokú összeolvadása, a boszorkányhit mindent magába olvasztó domináns jellege. A népi hitvilág hiedelemalakjait sokszor a boszorkányok tulajdonságaival is felruházzák és azok általában természetfeletti erejű személyekként és természetfeletti lényekként is megjelennek. A hiedelemalakok tulajdonságainak keveredése és átmeneti alakokként való megjelenése azt bizonyítja, hogy a népi hitvilág megszűnésének utolsó pillanatai ragadhatók meg. A hitvilág hiedelemalakjai ma már csak a legidősebbek emlékezetében élnek nagyon töredékesen.

Ismerik a Csernoknazsnik (Černokňažňik) alakját, amelyet fekete könyvesnek, vagy fekete papnak fordítanak. Olyan rossz szellemnek vagy elátkozott léleknek tartják, akinek nincs nyugalma és bolyong a világban. Emberalakja és lópatája volt, fején pedig szarvak. Az erdőben tuskón ülő fekete ruhás, könyvből imádkozó pap alakjában is megjelenhetett. Azonosították az ördöggel és ördögkirálynak is nevezték, aki sárkányon repült a hegyek fölött. A fekete emberhez hasonlóan ismert a vrkolak vagy vlkolak alakja, ami küldött farkast jelent. „Úgy nézett ki, mint egy kutya.

Ember volt, aki halála után átváltozott.” A küldött farkast is rossz léleknek, elátkozott léleknek tartották, amely úgy tudott megszabadulni az átok alól, ha birokra kelt az emberrel és legyőzte.

A falu hitvilágának egyik legélénkebben élő alakja a zmora. A zmora meghalt személy visszajáró szellemeként és élő emberként egyaránt megjelenik. Ártó szándékát úgy fejezte ki, hogy elsősorban a fiúgyermekek, de alkalmanként a felnőtt férfiak mellét szopta, míg az meg nem duzzadt és abból valami fehér váladék folyt. A zmorát leginkább a fokhagyma tartotta távol. A fokhagymával bekenték a beteg mellét, keresztet rajzoltak vele az ajtóra vagy bedugták azt a kulcslyukba. A leghatásosabb módszer azonban az volt, ha egy kis zacskóban fokhagymát akasztottak a kisgyerekek nyakába, mert az távol tartotta az ártó lelket. A zmorák általában idősebb emberek, főként asszonyok voltak, akik azért szívták a fiatalok mellét, hogy a fiatal véren keresztül megfiatalodjanak. A zmorához hasonló vámpirisztikus képzetek megtalálhatók a Zempléni-hegység falvaiban és szórványosan az alföldi szlovákok között is. A zmorát úgy lehetett felismerni, ha a zmorának vélt személy után mentek és ellenkezőleg a lába nyomába léptek, majd a lépést kereszt alakban végezték. A keresztbe lépés megkötötte az ártalmas lényt, aki nem tudott továbbmenni. A zmora a boszorkányhoz hasonlóan adta át halálos ágyán a tudományát.

A mellduzzadást alkalmanként a boszorka és a vodna baba ártó tevékenységének is tulajdonították. A vodna baba (vízi asszony) az erdőben a mocsaras helyeken élt.

Az éjszakai vándorokat, főként a férfiakat letérítette a helyes útról, becsalta az erdőbe a mocsaras helyekre, ahol azok megfulladtak. Nem bántották az embereket, csak hangokkal ijesztgették, akadályokat emeltek az útjukba, hogy akaratuknak megfelelően letérjenek az útról. A zmorához hasonlóan éjszakánként beosontak a házakba és szopták az alvók mellét. A vodna babák legártóbb tevékenységének a gyermekek kicserélését tartották. A vízi asszony az egészséges gyerekek helyébe a sajátját tette. A váltott gyerek idétlen volt, soha nem tanult meg beszélni és rengeteget evett a néphit szerint. A vodna babához hasonló ártó lény volt az Endzsibaba (Endžibaba), amely indžibaba, endžababa néven is előfordul a róla keringő történetekben. Ezek a lények a vodna babákhoz hasonlóan az erdők vizenyős, mocsaras részein éltek. Nagymellű, meztelen asszonyként azonosították őket, akik fatörzsön ülve nagy könyvet olvastak és kizárólag a nőket térítették el az útról a mocsárba.

Az endzsibabák is a gyermekekre voltak a legveszélyesebbek a hiedelem szerint. Az olvasó és mindenekelőtt a kenyér volt a legfontosabb védekezési eszköz velük szemben. Amikor keresztelni vitték a gyermekeket, akkor a szülők mindig vittek magukkal kenyeret, mert útközben távol tartotta az ártó lényt a gyerekektől. Az endzsibabák gyülekező helye a falu határában lévő Oroszkúton volt. Innen indultak ártó szándékkal a faluba, és innen jártak be terményt, főként répát lopni. A hiedelem szerint nagyon szerették a répát és előszeretettel kifosztották a pincéket, megdézsmálták a földeket. Védekezésül csizmát használtak ellenük. Azt tartották, hogyha véletlenül mindkét lábukkal beleléptek egy csizmába, az megfogta őket.

A répáshutai hitvilág említésre méltó, érdekes alakja a törpe. Az elnevezésnek nincs szlovák megfelelője. A piros nadrágban, sapkában és kabátban megjelenő törpék Hollós környékén laktak, és az embereket ijesztgették megjelenésükkel, a szekerek körülugrálásával, miközben állandóan ütemesen mondogatták: hopasa, ho-pa-sa!

A hopasa volt a törpék tánca, és az elnevezést a törpékre is vonatkoztatták.

A répáshutai hitvilág jellegzetes alakjainak bemutatásával még jobban érthető, hogy milyen fontos volt a lakosság életében az erdő, az állattartás. A hiedelmek szoros kapcsolatban állottak a létfenntartást meghatározó gazdasági tényezőkkel. Az állatok megbetegedése, elhullása a családok egzisztenciáját veszélyeztette. Bármennyire is ismerték az erdőt, a sűrű rengeteg sok veszélyt, titkot rejtegetett.

Bármennyire is otthon érezték az erdőben magukat az emberek, az mindig is misztikus maradt számukra.

A hiedelemben mindig helyet kapott a gyermekek megbetegedésétől való félelem.

A sokgyermekes családoknál nagy volt a csecsemőhalandóság. Így érthető, hogy a sokszor megmagyarázhatatlan irtó szellem, lény tetteként is értelmezték.

A falu hitvilága kifejezően mutatja a lakosság származását, s a többféle eredetű népesség összeolvadását. E folyamatban mindegyik alkotó népcsoport adott valamit a megszülető új közösség hitvilágába. A hitvilág legtöbb eleme szlovák. Jelentős számú azonban a magyar motívum is. A hitvilág több eleme (pl. zmora) a szlovákon kívül más szláv népekkel is kapcsolatba hozható. Vannak olyan elemek is, amelyek Szlovákiában és ezen túli területeken csak meghatározott helyeken rögzíthetők. Ilyen a bohinka alakja, amely csak Árva megyében, a Szepesség északi részein, illetőleg Dél-Lengyelország, Szilézia és Galícia tájain ismert, konkrétan alátámasztva a lakosság egy részének származási helyét.