Nyáron azért tud igazán meleg is lenni - 1931-ben egyszer több mint 43 fokot mértek - a fagy viszont ritka, mint a fehér holló, vagy inkább papagáj - a békés hangulat azonban mégsem csak a klímának köszönhető.

Hosszú lábú, karcsú nők

Amikor másfél napi, amúgy nagyon kellemes repülés után megérkezve, kissé elcsigázva és kóvályogva városnézésre indultunk, a cityben lépten nyomon sortban és fitnesz dresszben dzsoggingoló férfiakba és nőkbe botlottunk. A naptári ősz ellenére legalább harminc fokos melegben, ebédidőben, evés helyett futkároznak, bokszolnak, ugrálnak az emberek. És nemcsak a fiatalok! Ez nyilvánvalóan jót tesz az idegeiknek, az alakjukról nem is beszélve. Ennyi szép embert egy rakáson még sohasem láttam!

Különösen a nők csinosak, vöröses szőkék, hosszú a lábuk és karcsú a derekuk - újságíró kollégáink, persze az erősebb nemhez tartozók, nem győzték kapkodni a fejüket. Mondják, a gének keveredése jót tesz a szépségnek - itt aztán volt miből összekeveredni! Több mint kétszáz nemzetiség fiai-lányai élnek Új Dél-Walesben, húsz nyelvet beszélnek, a legtöbben angolul, kínaiul és arabul.

Az új szárazföld

Bár Szent Ágoston hittudós kategórikusan kijelentette, hogy a déli féltekén nincs szárazföld, sokan vélték úgy, mégiscsak lennie kell. A XVII. században holland hajósok kötöttek ki először egy Nyugat-Ausztráliától nem messze eső sziget partjainál, de nem tetszett nekik, amit láttak, ezért azonnal továbbálltak.

Az őslakosok, akik már vagy 60 ezer éve telepedtek le e földrészen, így még egy darabig háborítatlanul élhettek. Alaposan megváltozott a helyzet, amikor 1768-ban James Cook kapitány az Endeavour fedélzetén elindult Ausztrália felkutatására. Eleinte nem valami dicső szerepet szántak az új gyarmatnak: a szigetországi börtönök zsúfoltsága miatt büntetőtelepeket akartak kialakítani a távoli földrészen.

Húsz év múlva meg is érkezett az első flotta, a mai Sydney Cove-ban kötöttek ki. Az első településen 750 elítélt, 210 tengerész, 40 asszony és gyerek élt - meglehetősen ínséges körülmények között, sátrakban. 1813-ban vezették be az első pénzeket, a "lyukas dollárt" és a "fityinget" - ami, mint tudjuk, fityinget sem ért...

Egészen addig, míg 1851-ben, Új-Dél-Walesben és Victoriában aranyat nem találtak. Az egész világról özönlöttek Ausztráliába a szerencsevadászok, a bevándorlók elárasztották az aranymezőket. Az 1880-as évekre Ausztrália virágzó országgá vált, Sydneyből pedig világváros lett.

Világváros született

Legrégebbi negyedében, a Rocksban, ami egykor fegyenctelep volt, ma számos múzeum, galéria, színház és étterem szórakoztatja a városlakókat és a turistákat, a kevés helyek egyike, ahol még állnak XIX. századi épületek.

A Circular Quay, a rakpart, ahol egykor hajók érkezését lesték a várva várt árucikkekkel, ma is az egyik legkedveltebb hely a városban, a csillogóan tiszta sétány a Harbour Bridge-től az Operaházig vezet. Ez utóbbi jellegzetes, hófehér kagylóhéjaival a világ egyik legszebb épülete, Sydney jelképe.

Drága volt, de megérte

Az opera építése egy addig szinte ismeretlen, 41 éves dán építész, Jorn Utzon terve alapján 1959-ban kezdődött, és az előirányzott 4 év helyett 14 esztendő alatt készült el. Az 1965-ben megválasztott új kormány sokallta a költségeket és egyébként is megkérdőjelezte a terv egyes részeit, ezért Utzon hazautazott, és soha többé nem tért vissza Ausztráliába.

A zseniális tervező fia, aki szintén építész, képviseli most már édesapját, és veszi át a kitüntetéseket, helyette. Szó mi szó, az ausztrálok hálásak lehetnek ezért a csodálatos építményért, mert igaz, hogy nagyon sokba került (az eredeti 7 helyett 102 millió ausztrál dollárra rúgtak a költségek), de kétségtelenül megérte. Az épüle minden sarkából <>más látvány tárul elénk, egyszerre látni az eget, a csillogó mozaikokat, a különös geometrikus formákat, és az óriási üvegfelületek mögött a kikötőt, a tenger zöldeskék vizét, a hajókat.

Az Operaház egyébként sokkal több, mint opera: drámai színház, koncertterem, galériák, stúdiók és rendezvénytermek otthona, évente 1700 előadást tartanak benne. Valamint itt van Sydney egyik legjobb étterme, a Guillaume at Bennelong, ahonnan 360 fokos szögben csodálhatjuk meg a kikötőt, miközben az ausztrál konyha minden ínyencségét megkóstolhatjuk, némi franciás ízzel fűszerezve. A helyhez és a minőséghez méltó árakon: úgy 100 dollártól, fejenként...

Vacsora után a rakparton óriási a nyüzsgés. Sátrak alatt mérik a vörösbort, mindenütt szól a zene, fiatal fiúk és lányok beszélgetnek, nevetnek, élnek... Szemmel láthatóan elég jól. Kicsit mi is belekóstolunk a dolce vitába, kezünkkel egy pohár borral hátradőlünk a még langyos kövön, nézzük a holdat és a csillagokat - valahogy másképp állnak, mint otthon.

Előttünk a kivilágított Operaház, mögöttünk a híd és a jövő-menő hajók - kicsit valószerűtlen az egész. De meg lehetne szokni. Sydney másik nagy nevezetessége a Harbour Bridge, ami nyolc év alatt, 1932-re készült el. Korábban az egyetlen összeköttetés a kikötő déli oldalán lévő városközpont és az északi lakónegyed közt a komp volt, vagy egy 20 kilométeres út, ami öt kisebb hidat szelt át.