Lábtörlőnek nevezték a magyarokat, majd
letették őket a buszról a görögök
Görögországi útiélményeim, avagy óvakodj - na
nem a törpétől, hanem a JIMAKOS TOURS-tól.
Kicsiny családommal úgy döntöttünk, hogy ebben az
évben mi is Görögországban nyaralunk. A szomszéd településen,
Szalkszentmártonban üzemel egy utazási iroda, amely a görögországi Nei
Poriba (is) viszi utasait: annyi szépet és jót hallottunk róluk, régóta
ismerjük a tulajdonosokat, így egyértelmű volt számunkra, hogy
megbízhatunk bennük, baj nem lehet, gondoltuk
2009. szeptember 18-án 19 órakor indultunk
Szalkszentmártonból Nei Poriba, ami mintegy 1150 km, kellemesen
utaztunk, az érkezést beárnyékolta az a tény, hogy 4 órát kellett
várakozni a szerb-makedón határon, de végül délután 16-17 közt végre
megérkeztünk a szállásunkra.
Görög házigazdánk, az apartman tulajdonosa,
kedvesen fogadott, édességgel és itallal, mégpedig helyi specialitással
ouzóval és cipuróval. Ezek ánizs illatú italok, melyeket egy helyi
vadontermő gyümölcsből főznek, különbség a szeszfokban van.
A hét kellemesen telt, az idő csodálatos volt, a
tenger kellemesen meleg. Jártunk a platamoni várban, az Olymposon,
Skiatos szigetén és a Meteóráknál. Nálam a pálmát a Meteorák vitték el,
csodálatos, lenyűgöző látvány, lehetetlen úgy fényképezni, hogy a kép a
valóság élményét nyújtsa.
Egy hét hamar elröpült, és elérkezett szeptember
26-a ( szombat ), a hazaindulás napja: azt közölték a buszon Nei Pori
felé menet, hogy nem azzal a busszal jövünk vissza, amivel mentünk, de
ez nem okozott különösen megrázkódtatást, mivel tudtam, hogy a
társaságnak több busz van a tulajdonában, azonban azt csak pénteken
tudtuk meg, hogy nem ugyanaz az utazási iroda visz haza, amely hozott,
hanem a
JIMAKOS TOURS nevű utazási iroda, az LMW-053 rendszámú emeletes
busszal. (a társaság székhelye jelenleg: Budapest Szent István krt 23.)
A JIMAKOS TOURS reklámképe
Megállapítható a mindenki számára nyilvános
cégadatokból, hogy a társaság elég gyakran változtatja a nevét,
székhelyét, vezető ügyintézője személyét, hogy ennek mi lehet az oka,
azt az olvasó fantáziájára bízom…
Itt kezdődött magam és családom számára egy
rémálom: a legelenyészőbb probléma az volt, hogy fél 11 helyett egy
órával később jött a busz, de ez az egy óra kellemesen telt:
apartmanunk teraszán beszélgettünk, jól éreztük magunkat.
A buszban már ültek utasok, a felső szinten
magyarországi görögök (az ő szüleiket mentette meg a magyar állam
azzal, hogy 1945 után, mikor üldözték, kivégezték, bebörtönözték a
kommunistákat Görögországban, befogadta őket, menedéket adott nekik,
gyakorlatilag az életüket adta vissza nekik… A legtöbbjük Beloianiszban
telepedett le. )
A busz alsó szintjén magyarok voltak, pontosan
nem számoltam meg, úgy 10-12 ember lehetett.
Nem kívántam az emeleten utazni, de az alsó
szinten is volt 3x2 szabad hely, gondoltam leülünk oda: egy görög nő
ránk szólt, hogy oda nem lehet, és mutatta, egy menjen föl az emeletre,
egy oda, egy amoda - hárman 3 felé… mások - a magyarok is, az
összetartozók egymás mellett ültek – nekünk ezt nem engedték meg.
Szóltam, hogy szeretnék együtt lenni a
családommal, hiszen más összetartozók is egymás mellett ülnek. Erre az
előző nagyszájú, kiabáló görög nő odajött és közölte, hogy itt nem én
fogom meghatározni, hogy hova üljek. Iszonyatos kavarodás támadt, a
görög sofőr, elkezdett kiabálni, igazából nem tudtam, hogy nekem
kiabál, elfordultam, erre elém állt, és tovább üvöltözött: megrántottam
a vállam, hogy nem érdekel, és szóltam a mi utazásszervezőnknek, hogy
ilyen körülmények között nem akarok ezzel a busszal utazni – olyan volt
a hangulat légkör, hogy nagyon nyomasztóan hatott rám, akkor már sírtam.
Erzsike, a szervezőnk, rábeszélt, hogy utazzak
ezzel a busszal, és elintézte, hogy a lányommal végül is egymás mellé
ülhettünk, (nagy kegy – sic… ) a férjem 3 üléssel hátrább ült, …. végre
elindult a busz.
Elkezdtünk beszélgetni az utasokkal, és egyre
félelmetesebb dolgokat tudtam meg: egy pécsi srác, aki a barátnőjével
utazott elmondta, hogy jó, hogy nem mentünk föl az emeletre, mert ott
fönn magyarországi görögök vannak, akik utálnak bennünket, és
lábtörlőnek neveznek.
Egy idős, 70 év körüli hölgy elmondta, hogy azt a
megaláztatást, amit egész héten el kellett viselniük, már sok neki, és
csak az az óhaja, hogy épségben hazaérjen …
Sokat nem lehetett beszélgetni, mert megszólalt a
zene iszonyatos hangerővel: erre a lenti magyarok papírzsebkendőt
vettek elő, és bedugták a fülüket. Nem értettem a helyzetet: miért nem
kérik, hogy halkítsa le a zenét a sofőr? Egyszerűbb lett volna, hiszen
szemmel látható volt, hogy mindenkit zavar az üvöltő görög zene…
Mondtam, hogy én szólok, hogy halkítsák le, jaj ne tegyem, mondták….
Ugyan miért ne?
Felálltam, és előbbre mentem, kértem a magyar
váltósofőrt, hogy szíveskedjen egy kicsit meghalkítani a zenét, aki
kérésemnek azonnal eleget tett. A görög sofőr erre indulatból még
hangosabbra vette, a zene üvöltött, majd lekapcsolta, és lehívta az
emeletről azt a görög nőt, aki a felszállásnál is kiabált, aki közölte,
hogy a mi görög sofőrünknek kell a zene, úgy le tud 80 órát is vezetni
(!), ezt követően lekezelően azt mondta, hogy aki nem fizet, az ne
dirigáljon, mert vegyük tudomásul, hogy bennünket szívességből visznek
el.
Elnézést én fizettem - mondtam, erre ő: kuss, ne
szólj bele, ha én beszélek!! Ledöbbentem: primitív emberekkel nem tudok
vitázni.
Ezt követően a görög nő azt mondta a sofőrnek:
Katerini stop, majd olyan mozdulatot tett, amiből arra lehet
következtetni, hogy engem leszállítanak. Fölhívtam telefonon Erzsikét,
az utazásszervezőnket, és elmondtam neki a történteket, aki azt mondta,
hogy ezt nem tehetik meg velem. Természetesen ezt én is tudtam, hogy
jogilag nem tehetik meg, de mit tudok tenni ellene, ha valóban
megteszik?
Megtették!
A busz megállt Katerini mellett, az Olympos plaza
nevű helyen, és a sofőr szinte feltépte a csomagtér ajtaját - mert
szerinte nem nyílt ki elég gyorsan -, és kidobálta a csomagjainkat -
mindhármunkét, annak ellenére, hogy sem a férjem, sem a gyermekem egész
úton nem szólt egy szót sem. (Hogy a gyerek nem szólt, érthető, de hogy
a férj egész idő alatt meg sem mukkant, nos az nem túl férfias. - a
szerk.)
A busz még kb. fél órát állt, aztán elment. 2009.
szeptember 26-án 13 órakor, ott álltunk egy idegen országban, egy
ismeretlen helyen a csomagjainkkal, és fogalmunk sem volt, hogyan
kerülünk haza, Magyarországra. Senki sem kérdezte, van-e pénzünk, mit
fogunk tenni, senkit nem érdekelt, hogy mi lesz velünk és hogyan jutunk
haza.
.. és a többi magyar hallgatott…. „ mert vétkesek
közt cinkos aki néma… „ / Babits/
A lányom sírógörcsöt kapott, a férjem nem tudott
megszólalni, én meg – szinte hihetetlen abban a helyzetben – óriási
megkönnyebbülést éreztem. Gondolkozzunk pozitívan gyerekek, hiszen
óriási szerencsénk van, hogy itt tett ki, és nem Macedóniában, vagy
Szerbiában az autópályán, mondjuk az éjszaka közepén, hiszen ez is
megtörténhetett volna, mégis csak egy civilizált országban vagyunk és
fényes nappal.
Most mi lesz, kérdezte a családom: mi lenne?
hazaindultunk, és haza is megyünk - válaszoltam, de valójában
magabiztosságom, csak felszínes volt.
Végül taxival eljutottunk Thesszalonikibe, a
vasútállomásra, ahol megtudtuk, hogy 17 óra 04 perckor van egy IC vonat
Belgrádon át Budapestre, de helyjegyet nem tudtunk már venni rá, meg a
vasárnapira, meg a hétfőire sem, mert már akkor elfogyott, viszont volt
23.49-kor indult egy vonat Budapestre, Szófia Bukaresten át.
Nem volt választási lehetőségünk: megvettük a
menetjegyet erre a vonatra, valamint hálókocsijegyet, mert ez
jelentette a biztonságot számunkra, és másnap 17.15-kor éreztünk
Bukarestbe, itt újabb hálókocsi jegyet vettünk és átszálltunk a
budapesti vonatra, majd hétfőn 10 óra körül érkeztünk a keleti
pályaudvarra, onnan taxival KÖKI, de oda nem lehet bejutni, mert minden
fel van forgatva, akkor irány Ferencváros, délután 14 órakor már
szülővárosomban szálltunk le a vonatról, 50 órai utazás után.
Elsírtam magam: „Itthon vagyok. S ha néha
lábamhoz térdepel egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom, tudom,
hogy merre mennek, kik mennek az úton” /Radnóti /
Ennyi a sztori, azonban ez a történet nem csak a
mi kalandos utunkról szól, hanem arról a gyűlöletről, megvetésről és
utálatról amit ezek az általunk, magyarok által befogadott görög
kommunisták leszármazottai tanusítottak, tanusítanak irántunk.
Lábtörlő: ez többször elhangzott, ezt mondta a
pécsi srác is, hogy lábtörlőnek tekintenek bennünket, de ezt mondta a
magyar sofőr is, hogy ő itt csak lábtörlő, és ezt mondta, az egyik
festett szőke hajú görög nő is a lányomnak Kateriniben, lekezelő
hangnemben, hogy „ csillagom, majd ha dupla annyit fizettek mint mi,
akkor nem lesztek lábtörlők.„
Lábtörlőnek tekintenek bennünket, és ezen
véleményüket nem is rejtik véka alá, de megtehetik, hiszen eltűrjük.
Felmerül az emberben a gondolat: meddig tűrjük?
Meddig? Hogy minden söpredék lábtörlőnek tekintsen bennünket. Igazuk
van: amíg tűrjük, addig azok vagyunk: lábtörlők.
Hova lett a büszkeségünk? Volt-e egyáltalán? Mi
miért nem vagyunk büszkék a magyarságunkra, a hun, szkíta őseinkre?
Árpádékra. Az oláhok által kisajátított Hunyadi Mátyásra. És
folytathatnám még a sort történelmünk nagyjaival, kiknek élete, és
hazaszeretete példaértékű lehetne még mai kor emberének is, de
elsősorban legyünk büszkék arra, hogy magyarok vagyunk, legyen végre
egy egészséges nemzeti öntudatunk.
Grandpierre Attila szerint Homérosz tanítója
szkíta mágus volt. Lehet, hogy kultúrájuk alapjai, műveltségük sem a
sajátjuk? Lehet, hogy tőlünk kapták?
Emberséget a buszon csak 3 ember részéről
tapasztaltuk, (a magyar váltósofőr és egy kedves magyar öregúr a
feleségével, a szintén görög származású Szofival mindent megtett, hogy
ne maradjunk ott, de ez kevés volt) a többi útitársunk (?) részéről
talán még együttérzést sem, és ami szomorú, a magyarok részéről sem,
pedig ha abban a helyzetben a magyarok összefognak, akkor úgysem
hagyott volna ott mindenkit a busz – de nem tették, meg sem próbálták
.. .. és a többi magyar hallgatott….
„Mikor fogunk már összefogni?
Mikor mondunk már egy nagyot,
Mi, elnyomottak, összetörtek,
Magyarok és nem-magyarok?" /Ady /
Szalkszentmárton, 2009 szeptember 30.
Kapcsolódó hírek:
Budapesti városnézés kétéltű busszal