Gabonadézsma:

Az őszi vetésű búzát és rozsot (frugum) és a tavaszi vetésű (vernalia) árpát, zabot, kölest is aratták kaszával és sarlóval is , attól függően kötötték kévébe, vagy gyűjtötték boglyába (cumulusba-jugeremba-falcatúrába), hogy elég nagyra nőtt-e, és be lehetett-e saját szárából készült kötélbe kötni, vagy pedig villával gyűjtötték össze, mint a szénát. A kévébe kötött gabonát keresztbe-csomóba (kalagyába) rakták. Egy kalagyába 30 kévét raktak, míg a rendre aratott gabonát boglyába rakták össze.

 

A kerezstbe és boglyába rakott gabona mennyisége egyenlő volt, mert ebben az időben a jobbágy megválthatta a fizetendő tizedet és az 1 kereszt vagy 1 boglya gabonáért egyformán 6 dénárt kellett fizetni a tizedszedő részére. A dészma jegyzékben van őszi és tavaszi gabona is és keresztbe (kalangyába) vagy boglyába rakott gabona is, ezért az egységes számolás miatt mindent kévébe kellett átszámítani, hogy egységes adatokat kapjunk. A táblázatban ezért a jobbágyok nevei utáni rovatokban megadom az őszi és tavaszi gabona termését külön-külön rovatba és kévéban számítva, és a tizedet is ugyanilyen bontásban.

 

A táblázat rovatai:

1.) Sorszám
2.)A tizedfizető neve
3.)Őszi termés kévében
4.)Tavaszi termés kévében
5.)Őszi termés tizede kévében
6.)Tavaszi termés tizede kévében
7.)Kereszténypénz (vagyontalan családokénz 6 dénár)
8.)Megjegyzés

 

Gabonatized: Zenthmiklós faluban

 

Év: 1576 szeptember

Dészmaszedő: Zuber Benedek és István íródeák Maklárról. (de Maklár)

A falu bírója: Bijega Péter (judex)

 

1	2	3	4	5	6	7	8 Megjegyzés
1.	Prassó Mátyás	975	480	94	48
2.	olvashatatlan	570	450	60	45
3.	M á rk Pé ter	3000	1050	300	105
4.	Molnár Mátyás	1710	315	171	32
5.	Szabó Tamás	630	300	60	30
6.	Bijega Albert	450	300	45	30
7.	Kofa Benedek	-	150	-	15
8.	Cinky Mihá ly	210	150	30	-
9.	Cinky Benedek	195	-	20	-
10.	Prasso Péter	600	450	60	45
11.	Kófay Bálint	600	-	60	-
12.	Márk?	720	300	70	30
13.	Prasso Antal	nem olvasható ,		elmosódott
14.	Jaka László	390	300	39	30
15.	Szabó Bálint	300	-	30	-
16.	Wajda Imre	600	450	60	45
17.	Kovách Márton	480	150	48	15		1577-ben bíró
18.	Prasso Balázs	300	150	30	15
19.	Fuvaros Márton	300	300	30	30
20.	Juhos Istvá n	300	300	30	30
21.	? Demeter	300	150	30	15
22.	Nyako Lőrinc	600	450	60	45
23.	János diák	600	300	60	30
24.	Járós Demeter	300	300	30	30
25.	Oláh Benedek	1110	-	111	-
26.	Szabó Kelemen	300	300	30	30
27.	Sáros Pál	820	300	82	30
28.	Szóró Péter	1650	-	165	-
29.	Gadó Mihály	510	-	51	-
30.	? Lajos	1350	450	135	45
31.	Márk Balázs	255	60	105	6
32.	Kovács Benedek	1440	300	144	30
33.	Nadájos Ambrus	120	-	12	-		piócaszedő ?

34.	Mark Ambrus	750	300	75	30
35.	Aszaló János	930	300	93	30
36.	Suhajda Tamás	150	150	15	15
37.	Fejes Pál	150	150	15	15
38.	Palkó Simon	-	270	-	27
39.	Ispán Lőrinc	-	-	-	-	6
40.	olvashatatlan	-	-	-	-	6

 

A tizedszedő elszámolássa a beszedett termés.,

őszi gabona 52,0 kereszt + 9 kéve + 35 boglya = 2619 kéve
tavaszi gabona 7 kereszt + 2 kéve + 30 boglya =1112 kéve
egyházi adó (pecuria cristiana) 12 dénár.
A beszedett tizedből az alábbi kiadások voltak:
a tizedszedő (decimator) járndósága (salláriuma) búza 6,5 kereszt + 1 kéve = 196 kéve, plébános negyed (quarta) 4 kereszt =120 kéve.
A tizedszedő adataiból kiindulva egy családra átlag őszi-tavaszi gabonából kb. 750 kéve jut, ami 400-450 kg gabonát jelent.
Ha legnagyobb és legkisebb termést betakarító családokat hasonlítjuk össze nagy különbségek adódnak:

 

Sorszám	Név	Termés
3.	Márk Péter	3240 kéve = 1600-1900 kg
4.	Molnár Mátyás	1620 kéve = 800-950 kg
15.	Szabó Bálint	240 kéve = 120-150 kg

 

A jövő évi vetőmag szükségletet félratéve - 90-100 kg-ot magyarholdanként- igen kevés gabona maradt kenyérre, hiszen a kukoricát, burgonyát még nem ismerték és a fő étkezési alapanyag a gabona és a kásafélék - köles, hajdin, a tönköly, a bab és a borsófélék voltak.

 

A jobbágy telkek nagyságát is megbecsülhetjük a termés nagysága alapján. A 800 kévénél többet batakarítókat egész telkesnek, 400-800 kéve közöttieket féltelkesnek, a 400 kévénél kevesebbet termelőket negyedtelkesek vettem, így az alábbi adatok adódnak:

 

egész telkes jobbágy	17x30 hold =510 magyarhold
féltelkes jobbágy	11 x 15 hold = 165 magyarhold
negyedtelkes jobbágy	9x8 hold = 70 magyarhold
	---------------------------------------------
	= 745 magyarhold
összes művelt terület.
Földnélküli szegény 3 család volt.

 

Ezen adatok alapján megbecsülhető, hogy kb. 6.000 holdas határ 10-12 %-át művelték meg mindössze, a többi legelő és kaszáló volt, vagy pedig mocsaras-vízjárta terület, a falutól keletre egészen a Tiszáig nem volt művelhető föld, ott a Lepénytó (Lepintó) terült el.

 

Megbecsülhető az igavonók száma is a telek nagyság alapján, az egész telkekhez 4 ökör, a féltelkesekhez 2 db ökör, a negyedtelkesekhez 1 db ökör tartozhatott, így az ökrök száma 90-100 db körül lehetett. A tehenek-üszők-borjúk, disznók, kecskék és a ház körüli baromfiak számáról még a becslés alapjául szolgáló adatunk sincs.

 

A báránydézsmából tudjuk, hogy 1576-ban kb. 500 birka volt az itt lakók tulajdonában, ha a lakosság létszámát 40 család x 5 fő = 200 lakosra veszik, akkor a húsfogyasztás alpja a bikahús és a nagy vizes területek alapja a hal lehetett. A jobbágyok tulajdonában ló nem igen lehetett, mert a török megszállók elvették a katonák számára.

 

A tej és tejtermékek fogyasztás alapja is ilyen nagyszámú birka esetén a juhtúró-zsengie és a gomolya lehetett. A falu nagysága közepes volt a lakosság létszáma alapján és a környék falvainak adót fizető jobbágy családjainak ismeretében. Pélyen kb. 40 család, Vezekényen, Körén Kömlőn 20-20 család, Hevesen kb 150 család fizetett adót, ezekben az években. Falunk összes gabonatermése 33.000 kéve - 2 tized = 26.400 kéve x 0,5 - 0,6 kg = 132-158 mázsa körül lehetett, azaz fejenként 70-80 kg. Az általunk (unokámmal) megfejthetelen vagy olvashatatlan családi vagy kersztnevek helyére kérdőjelet tettem. Az 1576-1577. évi és 1583. évi gabona és az 1576-os évi báránytized listák első, kezdő oldalát mellékletként csatolom, hogy az olvasóimnak legyen rátekintésük a 400 évnél régebbi adószedési nyilvántartásra. 1576-ban a falunak volt temploma és papja, mert a plébánosi negyed (quarta) kiadásra került az elszámolás szerint.

 

Gabonatized: Zenmyklós (szentmiklós) faluban

Év: 1577. hónap nincs feltüntetve.
Dézsmaszedő: Pintér Imre bíró (judice) (de) Maklár
A falu bírója:Kovách Márton (judex).

A táblázat rovatai:

1.) Sorszám
2.) A tizedfizető neve
3.) Őszi termés kévében
4.) Tavaszi termés kévében
5.) Őszi gabona tizede kévében
6.) Tavaszi gabona tizede kévében
7.) Kereszténypénz vagyontalanok egyházi adója (6 dénár családonként)
8.) Sorszám az 1576. évi listán

 

1.	2.	3.	4.	5.	6.	7.	8.
1.	Prassó Mátyás	1050	450	105	45		1
2.	Prasso Bertalan	540	480	54	48
3.	Padisz Demeter	570	450	57	45
4.	Ispán Lőrinc értelmezhetetlen				39
5.	Fűzfa Péter	900	360	90	36		-
6.	Márk Péter	2810	1500	281	150		3
7.	Molnár Kató ?	600	300	60	30		4
8.	Szabó Tamás	300	150	30	15		5
9.	Fűzfa Albert	510	330	51	33		-
10.	Hunky Demeter	705	300	70	30		9
11.	Prasso Antal	300	240	30	24		13
12.	Prasso Péter	750	390	75	39		10
13.	Olaszi Bálint	600	300	60	30		-
14.	Jako László	810	300	81	30		14
15.	Szabó Bálint	720	435	72	43		15
16.	Vajda Imre	600	300	60	30		18
17.	Prasso Balázs	1500	300	150	30		18
18.	Oláh Ambrus	420	300	42	30		-
19.	Szász István	300	300	30	30		-
20.	? Demeter	600	300	60	30		21
21.	Nyakó Lóránt	9	600	9	60		22
22.	Szabó Péter	480	300

22.	Szabó Péter	480	300	48	30		28
23.	Sáros Dénes	315	300	31	30		27?
24.	Nagy Jakab	450	30	45	-		-
25.	Oláh Benedek	540	300	54	30		25
26.	Szabó Kelemen	390	300	40	30		26
27.	Sáros Lukács	900	300	90	30		27?
28.	Szűr Mátyás	450	210	45	21		-
29.	Kapi Benedek ispán	1500	660	150	66		7
30.	Szóró Péter	750	6150	75	630		28
31.	Szodássy Mihály	780	300	78	30		-
32.	Bakfai Lukács	1595	7650	160	75		11
33.	Márk Balázs	970	600	97	60		31
34.	Cudar Bendek	1590	360	159	36		32
35.	Pados Ambrus	300	-	30	-		-
36.	Márk Ambrus	600	300	60	30		34
37.	Aszaló János	600	300	60	30		35
38.	Vajda Tamás	300	300	30	30		16?
39.	Márk?	450	-	45	-		12
40.	Basa Benedek	300	-	30	más falusi

 

A tizedszedő elszámolása szerint a faluban 1577. évben 54,5 kereszt +11 kéve őszi búzát 7 kereszt tavaszi vetésű búzát, és 26 boglya őszi búzát, 44 boglya és 13 kereszt tavaszi gabonát (árpát-zabot) szedett be, tized címén, amelyből a plébánosi nyolcad (octava) részére átadott 6,5 kereszt + 5 kéve őszi búzát és 5 kereszt tavaszi búzát, tehát volt papja a falunak. Meleg idő és sok csapadék lehetett 1577. tavaszán és nyár elején, mert az előző évhez képest nagy termés volt., 1576-ban összesen 33.000 kéve, míg 1577~ben 47.500 kéve összes gabona termett, ami 45 %-os emelkedést tesz ki.

 

Erre utal az is, hogy a kévébe kötött, azaz keresztbe rakott gabona aránya is nagyon megnövekedett, mert hoszú volt a gabona szára és be lehetett kötni kévébe. A jól fejlett kalászok miatt a kévék szemtartalma is több lehetett 0,5-0,6 kg-nál.

 

A falu összes gabonatermése 47.500 kéve - 2 tized = 38.000 kéve x 0,5-0,6 kg = 19.000-22.800 kg, azaz 190-228 mázsa gabona. A falu lakosainak száma 40 család x 5 fő = 200 fő körül volt, így már 90-110 kg körüli termés adódik fejenként. A faluban alig van olyan család, akinek 4-500 kévénél kevesebb termése volt, még 1576-ban a családok 1/3-nak ennél kevesebb termése volt. Vannak a faluban kiemagaslóan jó termést arató gazdák is, mint a 6.) sorszámú Márk Péter, aki 4.300 kévét, 29.) sorszámú Kapi Benedek, aki 2160 kévét, a 30.) sorszámú Szóró Péter, aki 6.900 kévét, a 34.) sorszámú Cudar Benedek, aki 1950 kévét takarított be. A nagy termésben a jobb földön, a gazda szorgalmán túl az igavonó állatok nagyobb száma is szerephez juthatott, mert legalább 6-8 hold, de Szóró Péternek 10 holdnál is több földet kellett felszántani és bevetni, majd aratás után behordani és elcsépelni.

 

A tizedszedő elszámolásában nem szerepel sem a saját járandóságának, sem a cséplést végző munkások járandáságának a kiszámítása, valószínű több falut - ahol ő szedte be az adót -összefoglalva számolta el a kiadásokat.

A falunak 1576-ban és 1577-ben is más volt a bírója, úgy látszik évenként más bírót választottak a falu élére, az előző évi listán a 17. sorszám alatt szereplő Kovács Márton bíró lett. Teljesen vagyontalan család nem volt a faluban, mert a 6 dénár kereszténypénz (pecuria cristiana), amely a nincstelenek egyházi adója volt, nem szerepel a listán mint pl. 1583-ban, ahol a 4 Kis nevű család fizetett 6-6 dénár egyházi adót, de az előző évben is 2 család fizetett 6-6 dénár egyházi adót.

 

Gabonatized: Zenmyklós (szentmiklós) faluban
Év:1583. október 19-én
Tizedszedő:(de) Szilágyi Benedek (de) Cserőköz
A falu bírója: nincs feltüntetve

A táblázat rovatai:
1.) Sorszám
2.) A tizedfizető neve
3.) Őszi termés kévében
4.) Tavaszi termés kévében
5.) Őszi gabona tizede kévében
6.) Tavaszi gabona tizede kévében
7.) Kereszténypénz vagyontalanok egyházi adója (6 dénár családonként).
8.) Egyéb megjegyzés, sorszám az 1576. évi listán.

 

1.	2.	3.	4.	5.	6.	7.	8.
1.	Parasso Mátyás	600	300	60	30		1
2.	Parasso Bertalan	450	450	45	45		-
3.	Nadályi Demeter	300	150	30	15		33
4.	Zita Péter	600	300	60	30		-
5.	Márk Kelemen	1200	150	120	15		12?
6.	Kis Mátyás	900	450	90	45		-
7.	Kovács Benedek	300	300	30	30		32
8.	Zita Albert	300	-	30	-		-
9.	Kofa Benedek	150	150	15	15		7
10.	Cimky Mihály	600	150	60	15		8
11.	Nagy Anias	300	300	30	30		-
12.	Parasso Péter	1050	300	105	30		10
13.	? Bálint	750	450	75	45		-
14.	Kula Imre	1200	300	120	30		-
15.	Kula Pál	90	1050	9	15		-
16.	Parasso Balázs	450	450	45	45		18
17.	Kapitány Péter	300	150	30	15		-
18.	Zuszy István	300	300	30	30		-
19.	Falkás Dmeter	300	150	30	15
20.	Sáros Dénes	750	300	75	30		27
21.	Szabó Péter	750	300	75	30		28
22.	Nyakó Ambrus	300	300	30	30		22
23.	Oláh Ambrus	1050	300	105	30		18
24.	Oláh Benedek	1020	300	102	30		25
25.	? Ambrus	150	-	15	-		-
26.	Kis György	300	150	30	15		-
27.	Szóró Péter	1200	600	120	60		28
28.	Jódasi Mihály	750	300	75	30		-
29.	Barta Anias	690	600	69	60 báránytizednél 2
30.	Márk Balázs	900	300	90	30		31
31.	Márk Ambrus	600	600	60	60		34
32.	Aszalós Ambrus	1170	450	117	45		35
33.	Kovács Benedek	-	-	-	-	6	32
34.	Kis Tamás	-	-	-	-	6	-
35.	Kis János	-	-	-	-	6	-
36.	Kis Mihály	-	-	-	-	6	-

 

Az 1583. évi gabonatized elszámolása:
összes termés	szedett dézsma
20.170 kéve	2.017 kéve őszi gabona (búza9)
9.450	945 kéve tavszi gabona árpa-zab stb.
672 cumulus-boglya + 10 kéve összes termés őszi gabonából
67 cumulus-boglya + 7 kéve a dézsma őszi gabonából
315 cumulus-boglya + összes termés tavaszi gabonából
31,5 cumulus-boglya + a dézsma tavaszi gabonából.

 

A dézsmaszedő összesítésében 55,5 boglya őszi és 30,5 boglya tavaszi gabona szerepel nem tudom magyarázatát adni az őszi gabonánál levő nagy eltérésnek, nem tudom többszöri ellenőrzés után sem eldönteni, hogy a dézsmaszedő-e, vagy én hibáztam a számolásnál.

 

Az adatokbólkiderül, hogy családonként átlag 560 kéve őszi búza és 260 kéve tavaszi gabona termést takarítottak be. Ha ebből levonjuk az egyházi és az állami 2 x 10 %-ot, azaz két tizedet, akkor marad 448 kéve őszi és 208 kéve tavaszi gabona családonként átlagisan.

 

Ha évenként 0,5-0,6 kg szemes terményt számolunk, akkor átlagosan 448+208 kéve = 656 kéve alapján 330-350 kg szemes termény jut családonként.

 

De ha a legnagyobb termést betakarító gazdákat vesszük is figyelembe, mint a 32. sorszámú Aszalós Ambrust akinek összesen 1620 kéve gabonája termett, azaz a két tized levonása után kb. 1.300 kévéje maradt, neki is csak 650-700 kg gabonája maradt meg. Vannak adataink az 1500-as évekből a kicsépelt gabonából történt tized szedéséről is, ahol a holdak száma is ismert. Holdanként a tized, szemes gabonából 0,45-0,65 köböl, azaz 50-70 liter, azaz 40-50 kg. volt.

 

A holdankénti termés tehát 4-500 kg. lehetett, ebből levonva a két tizedet 3-400 kg maradt a jobbágynak összesen. Vannak adataink a holdankénti vetőmag mennyiségére is, egy mérő, azaz 60 1 vetőmag 600 négyszögölre volt elég, a föld területét is nevezték így, egy mérőföld=600 nöl, tehát egy holdra egy köböl 1201 vetőmag kellett. A vetőmag gyenge minősége miatt volt szükség ennyi vetőmagra, mert ma egy köbölös föld területe 1600 négyszögöl, vagyis egy kasztrális hold.

 

Az eddigi adatsorból megbecsülhető, hogy egy kb. 30 holdas jobbágy telekből évente 3-5 hold föld gabonával bevetve, a fél vagy negyedtelkes gazdák vetése ennek arányában kevesebb lehetett. De a tizedjegyzékben szereplő termésekből az is megbecsülhető, hány család volt egész-fél-negyedtelkes a faluban. A 800 kéve (25-30 kéve-csomó) feletti gazdákat egésztelkesnek, a 400-800 kéve közöttieket féltelkesnek, a 400 kéve alattiakat negyedtelkesnek véve az alábbi adatsor jön ki.

 

egész telek	19	család X 30 hold =	570 magyar hold
féltelkes	9	család X 15 hold =	135 magyar hold
negyedtelkes	4	család X 8 hold =	32 magyar hold
összesen:			737 magyar hold

 

földnélküli szegény -cseléd stb. 4 család, összesen 36 család fizetett valamilyen adót az 1583. évben a falu lakossága ebben az évben, családonként 5 főt számolva 180-200 fő lehetett, ami az akkori viszonyokat ismerve közepes nagyságúnak mondható. A falu bírójának neve nincs feltüntetve a tizedjegyzéken, ez azért is furcsa, mert a bíró mentesítve volt a tized fizetése alól, de ugyanakkor ő felelt a falu termésének valós összeírásáért a tizedszedő és a hatóság előtt, neki kellett gondoskodni róla, hogy semmilyen terményt, amely uián tizedet kell fizetni (gabonafélék, méhrajok, malac-birka-kecske, stb.) ne rejtsenek el a jobbágyok az adószedő elől.

 

Hiányzik a falu összesítése után plébánosi negyed (quarta), vagy nyolcad (octava) elszámolása is, valamint a tizedszedő javadalmazása (salláriuma) és a tized kicséplését végzők munkadíjának elszámolása is, amely a kicsépelt szemes gabona 1/11-ed, 1/12-ed része volt általában.

 

Valószínű 1583-ban nem volt papja a falunak, de az elszámolás hiánya abból is adódhat, hogy külön lapon volt, az a lap viszont elkeveredett, mert most nincs benne az 1853. évi iratok közt.

 

Az 1582. évi tizedjegyzékben a szomszéd falvakról vannak adatok, de Zentmyklósról semmilyen írás nem található.

 

Levonható tapasztalatok a Dézsmajegyzékek feldolgozása során kapott adatok alapján:

1.) Falunk lakossága több lehetett, mint a számított, mert a 1576-ban 38 család adott gabona tizedet, de a báránytized listájából csak egy szerepel a gabonalistán, Márk Péter tehát legalább 42 család szerepel a tizedlistán a fenti 42 családszám tovább növekszik a bíró családjával, a templom szolgálatában lévő harangozó-sekrestyéssel, a falu közös, tehén-ökör-borjú csordáját őrző pásztorral, de lehettek olyan szegény zsellér családok (pauper) is, akik mindenfajta adó alól mentességet kaptak. Tudjuk a faluról, hogy 1527 óta az egri káptalan volt a tulajdonosa, tehát annak is lehetett valami ispán-intéző féle embere a faluban. Ha mindezeket számításba vesszük, akár 50 családnál is nagyobb lehetett a falu lakossága, ami már elég nagy létszám ebben a törökök megszállása miatt eléggé zűrzavaros időkben. Egyben képet alkothatunk arról is milyen nagy mértékű volt a lakosság pusztulása és elvándorlása a rá következő 180 évben. A falu 1752-ben történt újra telepítésekor mindössze 15 család élt a faluban.

 

2.) Eger várának 1552. évi ostroma előtti és utáni évek alatt a Tisza melléki falvak teljesen elpusztultak a magyar és török seregek sarcolása-harácsolása miatt, azonban volt olyan 30-40 év Eger 1596-ban történő elfoglalásáig, amikor aránylag nyugodtan, békésen élhetett és termelhetett a falusi népesség. Bár az adóterhek megnövekedtek, mert az állam, az egyház és a török mellett néha még az erdélyi János király adószedői is megjelentek, de a harcok megszűntével szervezetté¬rendezetté váltak a viszonyok, hiszen úgy a magyar, mint a török hatóságoknak érdekük volt a termelés zavartalansága. A gabona, a hús és a bor adójának beszedése teremtette meg a várakban lévő katonák, a hivatalnok réteg és a városi iparosok élelmezésének alapját. Eger és Szarvaskő várának 1596. évi törökök kezére kerülésével megint sok falu elpusztult a hadjárat során, de az 1600-as években újra betelepültek ezek a falvak és csak az Eger felszabadítására 1687-ben felvonuló nyugati zsoldos seregek (martalócok) pusztításai nyomán vált újra lakatlanná kb 90 falu a Tisza mellékén és Eger környékén.

 

3.) Az Országos Levéltárban a 9693 számú mikrofilm tartalmazza Nagyhevesi kerület ránk vonatkozó dézsmajegyzékeit az 1598-1699 évek közötti 100 évről. Annak átvizsgálása során több adatot is találtam falunkról, de családonkénti, neveket is tartalmazó listák már nincsenek, a falu határát egy összegben fizetett árendában-bérletben fizették a falu lakói. 1671-ben pl. 20 Forintot, 1672-ben 50 Forintot, fizetett Egry Pál és Nagy ....(keresztnév olvashatatlan) Szentmiklósért, ők bérelték egyébként Poroszlót is. Feltételezhetően olyan középnemes urak lehettek, akik a jobbágyokkal műveltették meg a falu határát. Érdekes jelenség, hogy a Dézsmajegyzékben az 1670-es években jelennek meg a néha már teljesen összefüggő magyar nyelvű bejegyzések. Nagy élmény volt számomra a sok latin nyelvű írás után, magyar nyelvű szöveget -több mint 300 éves- eredeti kézírásban olvasni.

 

4.) Még néhány adat a falu gazdasági helyzetéről az 1500-as évek árainak alapján:

1 köböl, (120 1) azaz 90-100 kg búza ára 1-1,5 Forint, azaz 1 dénár=1 kg
háborús időkben 3-4 Forint
1 tinó kb. 2 Ft.
1 borjas tehén kb. 2 Ft.
1 igás ökör kb. 3,5-4 Ft.
1 bárány 10-15 dénár
1 öreg (hízott) disznó 1,5 Ft.

A fenti adatok alapján néhány jobbágy gazda 1576. évi jövedelme az alábbi lehetett:

 

Márk Péter	140 birka	14-20 Ft
	18-20 mázsa gabona	20-30 Ft
		---------------
	=	35-50 Ft
Molnár Mátyás	9-10 mázsa gabona=	10-15 Ft
Prassó Péter	45 birka=	4,5-6,0 Ft
	4,5-5,5 mázsa gabona	5-7 Ft
		----------------
	=	10-13 Ft
A munkabérek;	1 férfi napszám	10 dénár
	1 női napszám	6 dénár
	1 gyerek napszám	4 dénár

 

1 magyar hold fű kaszálása 15-20 dénár, érdekes módon egy évi fűtermés lábon való megváltásai szintén 15-20 dénár volt holdanként.

 

5.) A Dézsmajegyzékben előforduló családnevekből az alábbi következtetések adódnak az 1548. és 1549. évi, már feldolgozott Dézsmajegyzékben szerplő neveket összehasonlítottam az egész megyére kiterjedően az 1576-77-83 évben falunkban megjelenő nevekkel. Megállapítottam, hogy Pélyről feltehetőleg 4 család a Prassó, Márk, Kis , Warga családok származnak, Hevesről 7 család, az Oláh, Kis, Ispán, Barta, Molnár, Warga, Kapitány családok, Hevesivánról a Cudar család, a Tisza balparti falvaiból a Szabó és az Oláh nevű családok származhatnak.

 

A fenti családnevektől eltérő nevű családok feltehetően a Tiszamenti mocsarak kiemelkedő hátságain élhettek az 1540-es években, ott adót nem fizettek és ezért nem fordulnak elő az előző 25-30 évben az adózók névsorában. A környéken levő többi faluban nem találtam azonosítható családneveket, így nyugodtan állítható, hogy falunk 1544. évi pusztulása után a lakosság egy része a hevesi vár védelmében Hevesre, a nagy mocsár miatt nehezen megközelíthető Pélyre és a Lepéntó és Akolhát mocsarakból kiemelkedő partosabb helyeire költözött csupán és nem futott távolabbi helyekre és nem pusztult el. Eger 1552. évi első nagy ostroma utni háborús helyzet után újra visszaköltözött az elhagyott faluba, és 20 év alatt olyan hatékonyan dolgozott, hogy egy 40-50 családból álló jelentős települést hozott létre.

 

Nagy kár, hogy a Mohács előtti évtizedekről nincsenek olyan Dézsmajegyzékek falunkról, amelyben az adófizetők név szerint is szerepelnek, mert a nevek összehasonlító vizsgálata akkor volna igazán értékelhető.

 

Az egyes évek név szerinti listáját összehasonlítva, egyik évről a másikra 10-15 név hiányzik és ugyanennyi új név kerül elő, mert a lista mindig kb. 40 nevet tartalmaz minden évben, pl. az 1576. évben két Bijega család van, a bíró és testvére Albert, de sem a következő évben, sem az 1583. évben már nincsenek a tizedfizetők listáján.

Erre a nagy lakossági mozgásra nem találtam semmiféle magyarázatot. Talán a szomszéd falvak adót fizető névsorának feldolgozása adna valamilyen magyarázatot, azonban arra 1-2 hónapot és a listák másolására is sok pénzt és időt kellett volna rászánni. Érdekes, hogy az 1577. évi tizedlistán a 40. sorszámú Basa Benedeknél az adószedő bejegyezte, hogy más faluban lakik (extranens), de hogy melyik faluban azt nem jelzi.

 

6.) A tizedjegyzékben szereplő szept. és okt. 1. dátumok valószínű a tizedszedő és az egri káptalan közötti elszámolás idejét tüntették fel. A valóságos tizedszedésnek az aratás után, tehát július hónapban kellettmegtörténni, rögtön a tarlón, és onnan a tizedet rögtön valami központi helyre, szérűre-lágerba hordatták össze, ahol aztán mielőbb kicsépelték. A learatott gabonát egészen biztosan nem hagyták a tarlón 2-3 hónapig, mert az időjárás, a madarak, rágcsálók és egyébb állatok miatt semmi nem maradt volna belőle.

 

A termés nyilvántartását és a tizedszedést valószínű a falu bírója vagy a káptalan helyi ispánja - intézője végezhette el, mert a hatóság tizedszedőjének, aki sok faluban végezte ezt a munkát, fizikailag nem volt lehetősége mindenütt megjelenni. Ismerünk írásos adatot arról, hogy a jobbágynak rovással feljegyzett elismervényt adtak az átvett tizedről, tehát feltételezhetjük, hogy a falusi szintű tizednyilvántartás is rovással volt megoldva, ahol nem tudott senki írni és olvasni, amit aztán a tizedszedő foglalt írásba, amikor elszámolt a faluval és az őt megbízó hatósággal.

 

Már a jobbágynak is az volt érdeke minél kevesebb adót fizessen gabonája és állatai után, a falusi majd hatósági tizedszedők kezén sem szaporodott, hanem különböző címeken csak fogyott a beszedett tized értéke, így aztán valószínűleg elég kevés adó folyt be akár királyi a kamarába, akár az egyházi kamarába. Az egri püspökség ekkor már Kassán székelt, onnan pedig nem valószínű, hogy ellenőrizni tudta volna a Heves környéki tizedszedőket.

 

Az egri első ostrom történetét mindenki ismeri, ha máshonnan nem, Gárdonyi Géza halhatatlan munkájából, az Egri csillagok-ból. Az író természetesen az ostrom romantikus feldolgozására vállalkozott, Balázsy Ferenc 1891-ben kiadott Heves vármegye története című munkájában viszont részletes adatokat hoz vidékünkről, korabeli számadási könyvekről. Eszerint egy puskás gyalogos havi 200, egy lovaskatona havi 300 dénár zsoldot kapott. Egy iparos (ács, molnár stb) havi keresete 200 dénárra rúgott, azaz a napi bér 7-10 dénár lehetett. Egy fertály búza (kb. 25 kg) ára 25 dénár, 4 cipó (kb. 1 kg) 1 dénárba került, 1 pint (kb. 1,711) bort 6-8 dénárért mértek. Az egri vár ostroma alatt (1552. szept. 11-e és október 20-a között) a várban lévő mintegy 2000 katona és kb. 600 fő civil (helybeli lakosok, nők, gyerekek) naponta 1 font (kb. 0,5 kg) húst ingyen kaptak, de a kenyérért és a borért természetesen fizetni kellett.

Dobó István meghurcolása

 

A várkapitány 1552. augusztus 21-én levelet írt testvéreihez, Ferenchez és Domonkoshoz, és a török seregek mozgásából ítélve gyanította, hogy a törökök Eger ostromára készülnek. Fiatal feleségét, Sárát is valószínűleg a levéllel egy időben küldte el Egerből, mert így ír: "Sárát a nekem való szolgálat miatt ne hagyják el, és reménylem, ezt meg is fogják tenni. Éljenek boldogul." A levélből kitűnik, hogy Dobó a várat a végsőkig fogja védeni, akár élete árán is, hiszen levele végrendeletként is értelmezhető.

A katonák feleségeiket és gyerekeiket időben elküldték a várból, csak a helyi lakosság asszonyai és gyerekeik szorultak be a várba az ostrom idejére. Dobó az ostrom után azonnal hozzálátott a majdnem földig rombolt vár újjáépítéséhez. Célja az volt, hogy a tél beállta előtt valamennyire rendbe hozassa és lakhatóvá tegye. A folytonos zaklatásba, az ellene folyó, még a becsületét is kikezdő ármánykodásba végül belefáradt és felmentését kérte a várkapitányság alól.

 

Az ostrom alatt a törökök a vár árkaiba és a falak mellé fát és gallyat hánytak, hogy azon könnyen átjárhassanak. A várbeliek ezt felgyújtották, és hogy jobban égjen, szalonnát meg faggyút hánytak rá. Az így elhasznált 20 oldal szalonnát és 10 mázsa faggyú árát, valamint az ostrom alatt forró víz és forró szurok készítéséhez használt üstök és fazekak árát a királyi kamara elszámoló biztosai Dobóval megfizettették, méghozzá azon a címen, hogy azok Dobó családi háztartásához tartoznak. A katonáknak kifizetett zsold átvételi elismervényeinek hiányát, és az ostrom alatt elesett katonák családjának kifizetett zsoldot is kifogásolták, mintha Dobónak az ostrom alatt egyéb dolga se lett volna, mint az elismervények aláíratása. A király felmentette Dobót, és Mekcsey Istvánt nevezte ki várnagynak. A vár átadása a számadás (leltár) után 1553. márc. 12-én fejeződött be, de persze Dobó már Bornemissza Gergelynek adta át a várost, mert Mekcsey 1553 február elején családját meglátogatva Várkony falu lakosaival viszályba keveredett, és miután azok nem ismerték őt fel, egyszerűen agyonverték. (Várkony lakosait vérdíjul 4 ökör, 9 borjú, 56 véka tavaszi búza megfizetésére kötelezték.) Milyen igazságtalan a valóság: ennyit ért az egri várkapitány élete!

 

Dobó Istvánt Ferdinánd király Erdély vajdájává nevezte ki, május 26-án és július 13-án a tordai országgyűlés előtt az esküt le is tette. 1556-ban fő ellenségei, Perényi Gábor és más főurak hűtlenségi, pénzügyi, és zsarolási ügyek hamis vádjával elítéltették, és családjával együtt a szamosújvári börtönbe záratták, testvérét, Domonkost török kézre adták, a törökök pedig Konstantinápolyba hurcolták, ahonnan később csak magas váltságdíj ellenében engedték szabadon. Dobó István két év múlva, 1558. november 6-án szökött meg a börtönből, feleségét és két gyermekét, Ferencet és Krisztinát (akit majd Balassi Bálint vesz feleségül) később bocsátották szabadon.

 

Ellenségei azonban 1569-ben hamisított levéllel újabb hűtlenségi perbe keverték, és aj pozsonyi országgyűlés alkalmával október 12-én Miksa király előszobájában le is tartóztatták. Szabadságát csak Miksa halála és Rudolf királlyá koronázása után 1572. április 17-én nyerte vissza, és alig egy hónap múlva, május végén meg is halt. így végezte az egri hős, Dobó István. Egyébként a szűkebb környékünkhöz is van köze, még Erdélybe való távozása előtt 1553. május 3-án kötött záloglevéllel Kömlő falu tulajdonosa lett, fia, Ferenc, 1592-ben adta el Kömlőt Rákóczy Zsigmondnak. Dobó Istvánt ősi várában az általa építtetett templomban, Dobóruszkán temették el.

 

Nekünk, hevesieknek, akiknek Dobó István saját hősünk és eszményképünk, a haza szeretetének kimagasló példáját mutatta, hazánk ezeréves történelme során is egyik legdicsőbb tettét hajtotta végre Eger megvédésével. így aztán különösen megrázó Dobó utolsó húsz évét megismerni. Annál is inkább, mert az Eger várában harcoló 1500-2000 hős katona között, akik 150 000 fős török csapattal szemben védték a várat, ott lehettek, sőt valószínűleg ott is voltak a mi 15 nemzedékkel előtti őseink is, de róluk keveset írnak az írástudók. Génjeinkben, tudatunk legmélyén őrizzük az emléküket, akár a hevesi harangét. Történelemkönyveink miért nem az igazságot tanítják gyerekeinknek, a gyalázatot, a haza elárulását, amit a Perényiek és más a főúri családban ebben a viszontagságs 200 évben elkövettek, vajon miért nem írják be a könyvekbe, hogy még az írmagjaikat is megvetés kísérje. Perényi Péter, mint koronaőr a nála lévő koronázási jelvényeket 1526. november 10-én átadja a Székesfehérváron királlyá választott Szapolyai János koronázásához, 1527. november 3-án szintén Fehérváron királlyá választott Habsburg Ferdinánd koronázásához is kiszolgáltatja a jelvényeket, 1540 nyarán Szapolyai János halála után Izabellához, az özvegyhez, és újszülött fiához, János Zsigmondhoz viszi a koronát. Minden átálláskor hatalmas földbirtokokat kapott aljasságáért.

Az icce, a font, a sing és a rőf

Néhány adat a 350 évvel ezelőtti szigorú árszabályozásról és ellenőrzésről. Az 1660. február 17-én tartott megyei közgyűlés határozott az egységes mértékegységekről, hogy a kilogramm, az icce, a font, a sing és a rőf, stb. egységes legyen, és ezen mértékeket a szolgabírók a saját járásukban a megye pecsétjével évente hitelesítsék és minden hitelesítésért 12 dénárt kérjenek, a vásárokban pedig szemmel tartsák, hogy a mészárosok, kocsmárosok, kalmárok, kereskedők nem használnak-e hamis mértéket. Aki hamis mértékkel mér, az, ha nemes ember, 100 forint, ha paraszt, 40 forint bírsággal büntetendő. Minden élelmiszer, minden szabó, szűrszabó, szűcs, csizmadia, lakatos, kovács szíjgyártó, asztalos, varga, takács, borbély és gombkötő által készített áru árát tételesen meghatározták, még a paraszti munka árát is; a szántóvető napszáma 60 dénár, füvön, illendő ételadással 50 dénár volt.

 

Tallózzunk a korabeli árak között. A tehénhús fontja (fél kilogramm) 2-2,5 dénár, a bárányhús fontja 2,5-3 dénár volt. A szalonnafontjáért 3,5 dénárt, a füstölt szalonnáért 8 dénárt kértek. 1 rőf szalonna egyébként 9 dénárba került, 1 szopós malacért 12 dénárt, 1 tyúkért 9 dénárt, 1 hízott lúd fontjáért 18, a szürke szűrért 150, 1 férfi ködmönért 300, 1 pár magyar csizma fontjáért 225, 1 egyenes rúdú zabiáért 50 dénárt kellett fizetni. A szántóvas élesítése (szintén fontonként) 3 dénárba került, a kasza fenéséért 60 dénárt, a sarló élesítéséért 15 dénárt kértek. 1 pár bocskor 20 dénárba, a szappan fontja 9 dénárt kóstált.

 

A megye lakossága a XVII. században erősen csökkent, a főúri földbirtokos családok teljesen kicserélődtek: a száz évvel korábbi birtokosokból már egyet sem találunk ebben az évszázadban (ez a török hódoltság miatt nem meglepő). Erősen csökkent a lakott és adózó falvak száma is. A XIV. században 300 körüli a lakott falvak száma, 1686-ban csak 124 lakott községet találunk a megyében. Az adót fizető családok száma (az egész-, fél-, vagy negyedtelkes, azaz zsellér adózókat figyelembe véve) a XV. században 6000-6500 családról 1635-re 4046 családra, 1682-re 1582 családra csökkent. Ez persze nem fedi a megye teljes lakosságát, nagyszámú lehetett az erdős vidékeken az erdei tisztásokat, a Tisza-menti mocsarakban a kiemelkedő hátságokat művelő, de az adószedők számára megközelíthetetlen helyen élő családok száma, akik az állandó zaklatások elől húzódtak el. Szintén számottevő a teljesen földnélküli cseléd, szolga, és az állatokat őrző, gondozó családok száma is, akik nem adóztak, így a megye lakosságát az adatok teljes hiánya miatt még becsülni sem lehet(Balázsy F: Heves vármegye története, II-III.)

 

A török időkben az előbb Kassára, majd Jászóra települt egri püspökség szinte zavartalanul be tudta szedni a tizedet a kiküldött egyházi adószedők útján. 1687-ben az Eger ostromára felvonuló nyugati zsoldos seregek sarcolása és pusztításai miatt a Tisza melléke elnéptelenedett. Mintegy 90 falu véglegesen elpusztult Eger környékén és a Tisza mellékén. 1689-ben a megyében összesen 37 falu fizetett adót. Az 1711-ig tartó kuruc háborúk miatt kóborló csapatok (német, hajdú, kuruc) tovább pusztították a vidéket, az 1709-es pestisjárvány után Egernek csak 1500 lakosa maradt, a Tisza melléke pedig teljesen néptelenné vált. A megye lakossága 1710-ben kb. 15 000 fő, ebből 2600 a jobbágycsalád. (Soós I.: Heves megye benépesülése a török hódoltság után). A falu lakossága félig földbeásott, vesszőfonatos, kívül-belül sárral tapasztott házakban él, erről az egri püspök (mint földesúr) rendeletéből tudunk, aki a XVIII. században Tiszanánát a régi helyéről Alpoklos-Lovásztelek helyére, azaz a mai helyére telepítette, rendezett utcákat, telkeket méretett ki, és kötelezte az egész-, fél-, és negyedtelkes jobbágyokat, hogy házaikat égetett vagy szárított vályogtéglából a föld fölött két szobával építsék. 1752-ig a református templom is ilyen vesszőfonatos, kívül-belül tapasztott fallal volt építve.

 

A mi kicsi falunk sem lehetett különb állapotban. Kömlő 1770. évi újratelepítése során Pélyről 22 család, Szentmiklósról és Dormándról 9-9 család és még más 20 Heves megyei településről összesen 95 család költözött be. A föld nélkül maradt Tiszanánáról 102 református jobbágycsalád Tetétlenre és a Békés megyei Bucsára települt át. {Dercsényi D.: Magyarország műemléki topográfia)

 

Falunk lakossága és a Heves környéki falvak az I. István által létrehozott hevesi várispánság birtokában voltak a XIII. század végéig. A várispánsági rendszer bomlása után szinte minden falunak más főúri család volt a birtokosa. A tatárjárásig Taksony nagyfejedelem alatt bevándorolt kabar-besenyő törzsek lakhelye volt a Poroszló-Tiszafüred vonaltól egészen Szolnokig a Tisza mindkét partja 15-25 km szélességben, így falunknak is ebből a nemzetségből származó lakói lehettek.

 

Sajnos sem erről, sem a tatárjárás utáni időkből a lakosságra vonatkozó írásos adatunk nincs, csak a Tisza mindkét oldalán hatalmas birtokkal rendelkező Aba nemzetség (Thonuz aba-Aba Sámuel leszármazottjai, (aba=apa) kabar-besenyő származásáról tudunk. Bár a tatárjárás óriási pusztulással járt, feltehető, hogy a Tisza mellék erdős, mocsaras menedékhelyein a lakossági túlnyomó része túlélte, és a tatárok elvonulása után egy év múlva visszatelepült. A tulajdonos várispánságoknak is érdekükben állt az újratelepítés, mert nagy szükségük volt a gabonára és az j állatokra a vár ellátásához. A királyi dézsma egyharmada a várispánság, kétharmada a királyi udvar ellátását szolgálta. Falunk az 1300-as években bizonyára lakott volt, az 1411. évi elnéptelenedés okai vagy az országon átvonuló pestisjárvány, vagy a Nagy Lajos 1382 szeptemberében bekövetkezett halála utáni, tíz-tizenöt évig tartó belháború, aminek Zsigmond vetett véget királyi hatalma megszilárdításával.

Nevek és ragadvány elnevezések

1996. júliusában a hevesi plébánián a plébános úr és a plébánia alkalmazottjainak kedves és előzékeny segítségével, Bordás Veronikával és Kállai Krisztinával megpróbáltuk az egyházi anyakönyvekben családunk felmenő ágait kideríteni, már ameddig az anyakönyvek időrendje engedte (1730-1750). Sajnos a pélyi anyakönyvek hiány miatt nem volt lehetőségünk a régebbi adatok felderítésére és pontosítására. Érdekes következtetésekre jutottunk: a Kállai családhoz mint feleségek időben visszafelé az Ujvári, Tóth, Szécsi, Bessenyei, Gulyás családnevek kötődnek. Házassági tanúként, keresztszülőként további 12 családnév szerepel.

 

Az Ujvári családhoz feleségként a Törőcsik, Vágány, Zólyomi, Gulyás, Kalmár, Tóth családnevek tartoznak, házassági tanúként további 14 családnév fordul elő. A Törőcsik családhoz az Ujvári, Kállai, Birinyi, Nagy család, mint házastárs, és további 12 család, mint tanú, keresztszülő tartozik. A Tóth családhoz feleségként a Kállai, Nagy, Gulyás, Ujvári, Varga családok, keresztszülőként, tanúként 8 család tartozik. A mellékelt táblázat édesapám, Kállai István és édesanyám, Ujvári Rozália felmenőit tartalmazza. Az adatok nem teljesek, mert az 1756-tól naplószerűen vezetett anyakönyvön nehéz kiigazodni, és úgy érzem, nem tartalmaz minden lényeges adatot. Az 1780-tól táblázatos formában vezetett anyakönyv sokkal jobban áttekinthető, ezért 1780 után az adataim is teljesebbek.

 

A falu újratelepítése az 1751-52. évben történt, 1752. április 24-én, Szent György napján kötött szerződést az egri káptalan és 15 család a falu határának hasznosításáról és bérbevételéről (árendájáról). A bérlők (jobbágyok) között a Pélyen élő Nagy János, Kis Péter, Tóth Márton, Tóth Mátyás, Törőcsik András és Szécsi Orbán szerepel. 1771-ig bérletként használták a falu határát, 1771-től, az úrbéri rendezés után már jobbágyként adót voltak kötelesek fizetni, és évi 50-100 nap robotot kellett ledolgozniuk a földesúri káptalannak. Akkor már 32 család lakott a faluban, és Kömlő 1770-es újratelepítésekor Szentmiklósról 9, Pélyről 22család települ át Kömlőre.

 

Az 1752-ben a telepítésnél valószínűleg mind a négy felmenő ági család jelen volt, ami azt jelenti, hogy őseim 4 családfő+4 feleség = 8 család, tehát a falu új lakosságának több mint a felét tették ki. (Kállai Mihály és felesége Gulyás Ilona 1759.febr. 2-án keresztelte Rab János és Tajti Nagy Anna gyerekét, Sándort.)

 

A további 200 év folyamán az ősszülők testvérei és azok feleségei vagy férjei további családokkal kerültek kapcsolatba, a keresztszülőség és a komaság szövevényes szálai mindent behálóznak. A falu régi lakosságának minden tagja valamilyen formában - még ha távolról is -vérszerinti rokonom. Szinte nincs olyan régebbi család, amelyikkel valamilyen oldalági vagy egyenes ági rokonság ne volna kimutatható. Tovább színezi a családok kapcsolatait, hogy a négy felmenő ág között már 150-200 évvel ezelőtt is voltak házassági kapcsolatok. Az 1796. május 21-én született Kállai Orbán felesége például Tóth Veronika (szül: 1801. május 1.) ükanyám, akinek apja Tóth István, anyja Ujvári Erzsébet - és még sorolhatnám.

 

A falu azonos családneveinek a megkülönböztetésére ragadványnevek alakultak ki az elmúlt 250 év alatt, amelyeket a lakosság csúfnévnek tekintett, és ha ezeket megszólításban használták, sértődést, haragot váltott ki, pedig csak valamelyik felmenő nevét, foglalkozását örökítette át az utódokra.

 

Saját családomnál maradva Ujvári Miklós nagyapám neve Ujvári "pap" Miklós volt, merthogy fiatalkorában egy Mattyasovszky nevű papnál volt cseléd. Törőcsik Julianna anyai nagyanyám (szül: 1882) nagyapja, az én üknagyapám, Törőcsik Donát (szül: 1822) István nevű fia vitte tovább ragadványnévként apja keresztnevét, a Donátot, míg másik fia, Pál után a Donát Palcsi ragadványnév maradt fenn, és az ezt viselő leszármazottai az alvégen, a Postaközben laktak. Mivel a Törőcsik családnevet is sokan viselték, így itt is sok ragadványnév alakult ki: Katapán, Bornyász, Kisebb, Güdör, Makor, Emec, Feri, stb. Ugyanilyen sokszínű ragadványnevek alakultak ki a többi családnál is, mint a Kállai, Gulyás, Szécsi, Tóth, Nagy. Az első ragadványnévre az 1549-i dézsmajegyzékben bukkantam Pély lakóinak felsorolásánál, imigyen:

 

Michael Kys Ratkó - Ratkó Kis Mihály, és Michael Nagh Ratkó - Ratkó Nagy Mihály.

Az egyházi dézsmajegyzékben, 1540-ben és 1549-ben az adófizetők falvanként és név szerint vannak felsorolva, gabona-, bor-, és bárányadó fizetése szerint. A teljes megyei névsor végigolvasása után feltűnt, hogy az Uvári, Szécsi, Gulyás, Kállai, Törőcsik név egyszer sem fordul elő a megyében az adófizetők között, míg 150-200 év múlva a Nagy és Tóth családnevek mellett a fentiek is meglehetősen elterjedtek voltak, és falunk lakosságának többségét ezek a családok tették ki. (Ugyanez a jelenség megfigyelhető Pélyen is, az 1540-49 évi adófizetők listáján nem szerepelnek a Vágány, Balla, Vona, Rab, Varjú családnevek az egész megyében, miközben a mai napig ezek a legelterjedtebb családnevek.)

 

A hiányzó családnevekre az alábbi magyarázatok lehetségesek:

 

1. A családok a földbirtokos egri káptalan alkalmazásában álltak, annak a földjét művelték, állataikat őrizték, mint cselédek, szolgák, parasztok, akiknek nem kellett adót fizetni, mert nem volt önálló termelésük.

 

2. Bár szabadok voltak, de nem volt igavonó állatuk, így jobbágybirtokot sem kaphattak, esetleg a jobbágyok állatait őrizték, vagy azok földjén dolgoztak alkalmi munkásként, mint zsellérek, napszámosok, és mint szegényeknek, nem kellett adót fizetniük. Az 1540-49 évben Szentmiklós egyébként is elhagyott faluként (deserta) szerepel. A falu lakosságának ragadványneveiből (és nem csúfneveiből) azt szerettem volna bizonyítani, hogy azokat nem szégyellni kell, hanem büszkének lenni rá, mert mindig valamelyik ősünk nevéből foglalkozásából, tulajdonságából származik. Szüleink, nagyszüleink sírjánál halottak napján tisztelettel emlékezünk.

 

Ha már déd- és ükszüleinket nem ismerhettük, gondolatban legalább ilyen tisztelettel kellene emlékeznünk rájuk, és nem szégyellnünk a tőlük öröklött ragadványneveket. A Kállay és a Dobó családnév először 1324-ben fordul elő, mint földbirtokosok, 1325. január 14-én, Vizsolyon Fülöp nádor előtt Kállai Egyed fiai osztoznak a többi vérrokonaikkal az ősi javakon. (Fedémes, Örs, Tura, Gogus, Luk, Ozlár és Gomon birtokon.) (Anjou-kori okmánytár, II.) 1484-ben Réde, 1483-ban Túr és Tiszavarsány tulajdonosai, de Atkáron is vannak birtokaik. A Kállayak 1945-ig megmaradtak főnemesi családnak, hatalmas birtokaik voltak országszerte. A családom ősei a főúri birtokon szolgáló jobbágyok, cselédek lehettek, onnan kapták nevüket. A Szécsi család a köznemességet III. Ferdinándtól kapta 1642-ben (János-Orbán és Márton), előbb Abasáron és Karácsondon, később Monostoron, Pélyen Detken, Vámosgyörkön, Pásztón is laktak.

 

A Tóth család III. Károlytól 1714-ben, (György-Béla és István) kapott köznemességet. Füzesabonyban, Egerben, Dormándon, Besenyőtelken és Tiszafüreden laktak.

A Bartók család 1666. május 26-án kapott köznemesi ármálist 1754-ben. András átányi, István tiszanánai lakos (Borovszky S. Heves vármegye története).

Feltehető, hogy a mai Tóth, Bartók és Szécsi családok az előbbi kisnemesi családok elszegényedett leszármazottai.

 

A Katapán családnévről bővebben szólok. Az első egri püspök 1005-től Katapán volt, ezen családnév az Árpád-házi királyok alatt egészen 1248-ig sűrűn előfordul magas tisztségekben, bírók, királyi kancelláriák vezetői, püspökök kerültek ki a családból.

Anonymus 1200 körül írt Gesta Hungarórumának 15. cikkelyében ezt írja a honfoglalásról: i „Árpád vezér küldöttei pedig; Ete apja Ond, Alaptolma apja Ketel és Tarcal kun vitéz, akinek a maga személyében magva szakadt, útközben átúsztatták a Bodrog folyót azon a helyen, ahol ebbe a Sátorhalomról lefutó folyócska beleömlik. ...de miközben az említett folyócskán keltek át nagy vígan, a víz árjában Ketel lova megbotlott, ő elmerülve társai segítségével is csak alig bírt a halálból kimenekülni.

 

Azt a folyót ezért Ketel patakának nevezték el. Majd később Árpád vezér kegyesen ugyanennek a Ketelnek adományozta Sátorhalomtól egészen a Tolcsva vizéig az egész földet lakosaival egyetemben. De nemcsak ezt kapta Ketel, hanem jóval többet, mivel Árpád vezér egész Pannónia meghódítása után hűséges szolgálatáért nagy földet adott neki a Duna mellett, ott, ahol a Vág beletorkollik. Itt utóbb Ketel fia Alaptolma várat épített és azt Komáromnak nevezte. Ennek a várnak a szolgálatára odaadta mind a magával hozott, mind pedig a vezértől nyert népnek a kétharmadát. Hosszú idő után ezen a helyen temették el pogány módra magát Ketelt meg a fiát Tolmát. ...Ketelpataka földet az ő ivadéka birtokolta András király idejéig" (kb. 1050-ig). Ketelpataka a mai Sárospatakon folyt át, oklevelekben a XIII. századig előfordul.

 

„Komárom megye az államszervezést megelőzően a kun Tolmától leszármazó Katapán nemzetség szállásföldje volt" {Györffy Gy. a magyarság keleti elemei, 91. oldal).

„ ...a Duna jobb partja mellett és a Csallóközben a Koppán nemzetség ősi birtokai terültek el. Ősi monostorának emlékét a Monostor puszta (Koppánymonostor) őrzi, melyet vagy Merkúr fia Katapán, 1138-ban székesfehérvári prépost, vagy Katapán később egri püspök (1198-1216-ig) építtetett. ...e nemzetség ősi birtokai melyek a Duna két partján szinte összefüggő egészet alkotnak, eredeti magyarneveket őriznek meg, valószínűnek kell tartanunk, hogy e nemzetség is az ősi, első foglalás jogán bírta az általa megszállott területet. ...a nemzetség a következő ágakra oszlik; bábolnai, bálványszakállasi, ekeli (ekli), lovádi, a miiértői és az igmánndi nemzetségre." (Borovszky S. Komárom vm. története 550-551.old. )

 

„Borsod vm-ben ... szerzett birtokot a Komárom vm-i Koppány nembéli Katapán egri püspök és rokonsága,... Bábolna nevű falu Komárom, Borsod és Bihar vm-ben van, mindhárom a Katapán nembéli Bábolnai család birtoka.

 

„...1215-ben Heves Újvár egyik poroszlója Bábolnai nevű volt." {Győrffy Gy. Az Árpádkori Magyarország történeti földrajza I. kötet 735-751.old.)

 

A szóban forgó Bábolna, Poroszló község felett levő Tiszabábolnával azonos.

Az alvégben lakó Törőcsik (Katapán) Ignácnak Petronella, Gyula, Valéria nevű gyerekei és édesapjuk is jó fejű, jó képességű emberek, valószínűleg ennek az adottságuknak köszönhetik a Katapán nevet, nem pedig az ősi, közel ezeréves Katapán család leszármazottai, de legnagyobb a valószínűsége, hogy valamelyik Katapán nembéli család birtokán voltak jobbágyok és innen származik ragadvány nevük. Ha így van, akkor is csodálatos, hogy 750-800 év után fennmaradt a Katapán név, ha ragadványnév formájában is.

 

A Katapán nemzetség egyik ága az Ekly nemzetség, "1229-ben Ekly Oltumán özvegye az elhunyt férje után hitbére fejében bírt Szakállas pusztát a győri káptalan előtt ifjabb fiára Endrére átruházza" (Wenzel G. Arpádkori új okmánytár XI. kötet). Lehet, hogy elsőszülött fia, Oltumán, a mi falunkkal a Garabontnál - Farkaszugnál - határos azonos nevű főúr egy személy volt?

 

A Katapán és Oltumán nevek közötti kapcsolódások elegendőek arra, hogy az Oltumán családot kabar-besenyő-kun származásúnak tekintsük. Márton ispán és fia, Oltumán egyidőben élt 1140-1160 körül Katapán székesfehérvári préposttal, falunk szomszédos birtokosa Oltumán 1252-ben a Tiszabábolna melletti, alánok által lakott Ozláron kapott birtokot. Föltehetően ugyanannak a családnak két ágáról van szó, a Ketel-Alaptolma-Koppány-Katapán család származási vonalnak a korai időkbeni elágazásáról.

 

Falunk létrejötte valószínűleg a korai Árpád-korra tehető, a letelepedő életmódra áttérő kabar és besenyő népek élhettek a vidéken, mert a tatárjárás előtt 1234-ben mind Ény falu, mind a vele szomszédos többi falu, amelyek már a mai nevükön vannak említve, sőt több olyan falu is, amelyik időközben elpusztult, és csak határ- vagy dűlőnévként maradt fenn, mint Türügy, Mezőárka, Endrefalva, stb., mind lakott hely volt.

 

A lakosság többsége túlélhette a tatárjárást és a későbbi évszázadok sok-sok háborúját, és legfeljebb rövid időre volt néptelen, de lakói csak a közeli Tisza-menti menedékhelyekre költöztek át, és aránylag rövid időn belül visszatértek lakói. Erre az alábbiak adhatnak magyarázatot:

 

1. A Katapán családnév közel ezer éves.

2. A Türügy határnév is tatárjárás előtti, 1234. évi, tehát 760 éves.

3. A Lepintó-Lepentó, Rétfenék, Nyakasér, Kocsordos, (Kuchurd), Jeruka, Baloghalom határnevek is 650 évesek.

4. A hevesi harang legendája 450 éves.

5. A Hamvajárás határnév vagy 600 éves vagy 350 éves.

 

Ezek az aránylag kis területet jelentő határnevek csak a folyamatosan itt lakó és apáról-fiúra, szájról-szájra szálló megnevezésekként maradhattak fenn, térképek akkor még nem voltak ilyen kis részletekről, tehát írások útján nem maradhattak volna meg, arról nem is szólva, hogy akik a faluban laktak, azok még 200 évvel ezelőtt sem tudtak írni-olvasni. Más kérdés, hogy az első, pontos időponthoz köthető év falunk történetében Pély határjárása az 1234. évben. Itt kell említenem, hogy az írásos emlékek nagy hiánya a tatárjárás előtti időkre jellemző, 1000-1241-ig, tehát 240 évről mintegy 4-500 királyi oklevél maradt meg, míg az utána következő 60 évből, 1301-ig, az Árpád-ház kihalásáig mintegy 4000 oklevél van meg. Érthető talán, hogy a történészek számára ínyencségnek számít egy határjását tartalmazó 1241. előtti királyi oklevél. Az előbbiek alapján újabb, érdekes következtetések adódnak. Őseink nagy valószínűséggel a 950-es években betelepülő kabar-besenyő törzs tagjai lehettek, akik ugyan a háborúk miatt gyakran változtatták lakóhelyüket, de mindig egy szűk területen belül, a Tisza-menti síkság jobban védhető, vagy eldugottabb falvaiban, mint Nánán, Körén, Pélyen, Türügyben húzódtak meg. Még a megye hegyes-erdős vidékén lakó palóc népek nyelvéből sem sokat vettek át a mindennapi használatba. A főurak-nemesek évszázadok óta kutyabőrre írt oklevelükkel igyekeznek bizonyítani ősi magyarságukat, pedig többségük az I. István alatt elkezdődött német bevándorlás során kerűlt be az országba.

Tapasztalatok és tanulságok

 

A könyvtári kutatás során falunk történetének korai időszakát, az államalapítástól a Rákóczi szabadságharc befejezéséig, az 1700-as évek elejéig előforduló írásos emlékeket, okleveleket, könyveket néztem át, olvastam el, és a fontosabb adatokról fénymásolatokat készítettem. Az írások, oklevelek olvasása és értékelése során az a benyomás alakult ki bennem, hogy királyaink, főuraink, főpapjaink az elmúlt ezer év során többnyire saját hatalmuk, vagyonuk, földbirtokuk gyarapításával törődtek. Ezen körökben olyan mértékű volt a harácsolás, a vagyonszerzés érdekében minden módszer, hogy a ma élő egyszerű emberek számára szinte elképzelhetetlen. I. (Szent) István majdnem kiirtotta az Árpád-házi leszármazottakat, Koppányt, apja testvérét felnégyeltette, anyjának, Saroltnak a családját, az erdélyi Gyulákat leverte, ugyanúgy, mint a tiszántúli Ajtonyt, és halálának közeledését érezve unokatestvérének, Vazulnak a szemét is kioltatta, fülébe forró ólmot öntetett.

 

Még szerencse, hogy Vazul három fiának, Leventének, Andrásnak és Bélának sikerült Oroszországba szöknie a megtorlás elől. Ha nem sikerült volna megszökniük, akkor velük együtt kihalt volna az Árpád-házi királyok utolsó ivadéka is, és ki tudja, hogyan alakult volna történelmünk az elmúlt ezer évben. A későbbi Árpád-házi királyok kivétel nélkül Andrásnak és Bélának a leszármazottai voltak, egészen 1301-ig. Ugyanez történik 1150 körül, amikor I. (Könyves) Kálmán király testvérét, Álmost és fiát, (a későbbi Vak) Bélát megvakíttatja. II. Endre ellen fia, a jövendő IV. Béla király indított háborút, majd IV. Béla ellen fia, a későbbi V. István király viselt háborút, és azl isaszegi csatában le is győzte seregét. Ahány király, annyi új királyi udvar és királyi tanácsadói testület, a régiektől pedig hűtlenség címén elveszik a hűbéri birtokokat, és az újaknak adják.

 

A másik meghökkentő tapasztalatom, hogy úgy tűnt fel, mintha István óta az összes uralkodónk azért viselt volna háborút a szomszédos országok ellen, hogy csökkentse a jobbágyok-zsellérek számát, nehogy túlszaporodjanak, és lázadást szítsanak a főurak elleni gyűlöletből, mint az a XIII.-XIV. században megtörtént. A folytonos háborúknak és véle a hadra fogható férfilakosság számarányának csökkenéséből arra lehet következtetni, hogy amikor az országot külső támadás érte (1241-ben a tatárok, 1526-ban a törökök részéről), nem volt az országnak ütőképes hadserege. A közkatonákat adó falusi lakosság sohasem volt érdekelt semmiféle háborúban, ők családjaik biztonságos életét akarták biztosítani a rengeteg munka árán. Vagyont, hatalmat úgyse szerezhettek volna, ha Muhinál legyőzik a tatárokat, vagy Mohácsnál a törököket. Egy mai történésznek érdemes lenne akár a fél életét rászánni, hogy összegyűjtse az adatokat, az ezer év alatt, királyaink által viselt háborúk számáról és megbecsülje az elesettek számát.

 

Megdöbbentő számok jönnének ki. Az elmúlt ezer év háborúiról beszámoló, főleg egyházi történetírók mindig királyok, főurak, főpapok dicsőségéről, hőstetteiről írtak, és ritkán fordul elő az írásokban, hogy az elesett közkatonák tetteiről említést tennének, pedig a csatákat mindig a közkatonák száma és hősiessége döntötte el. Véleményem szerint a magyar nemzet (bár a nemzet fogalmát mindig a nemességhez kötötték, a nemzetet csak a nemzetes urak alkották) fennmaradását döntően a falun élő lakosság biztosította, nyelvében, szokásaiban, termelési kultúrájában, és mint láttuk, szájhagyományaiban is. Meghozzál úgy, hogy az országban élő több százezer jobbágycsalád jövedelmének 40-50%-át elvették adók formájában, amelyekkel a királyi udvar, 1-2 ezer főúri család és a főpapság fényűző életét, palotáikat, ruházkodásaikat és ékszereiket biztosították. Trianon előtt az egyháznak másfélmillió, az Esterházy családnak 1,2 millió hold, de igen sok más főúri családnak több százezer holdas birtokaik voltak. Hány jobbágycsalád, hány cseléd és napszámos család kellett ilyen óriási birtok műveléséhez?

 

Az 1840-es években az arisztokráciához, főnemességhez 4 hercegi, 79 grófi, 84 bárói nemzetség, kb. 500 család tartozott. Ezzel szemben falunk lakosságának megoszlása és földtulajdona az alábbiak szerint alakult: 1846-ban 34 jobbágy, 93 zsellércsalád 1140 hold földet, 1856-ban 1935 hold földet birtokolt a falu 6050 hold határából, azaz alig 30 százalékot.

 

Még 1935-ben is a falu 2014 lakójának birtokában 2980 hold föld volt csupán, és 3070 hold a nagybirtokhoz tartozott, 280 családnak kevesebb földje volt öt holdnál. (Kovács Béla történeti összefoglalójából) Átlagosan két hold jutott egy családra, ebből a szegényparaszti rétegből és a cselédsorból felemelkedő családokból jött létre és szerveződött meg az 1850-es évek közepére a Tisza szabályozásánál dolgozó óriási létszámú kubikosság, akik a főváros nagy építkezéseinek, vasúti, közúti és hídépítési munkák segédmunkáit és földmunkáit végezték, bizony a Parlament és a földalatti megépítésénél is kubikusok ezrei dolgoztak. Falunkból az 1930-40-es években is 350-400 ember járta az országot az erdélyi havasoktól a nyugati határszélekig, minden nagyobb építkezésen ott voltak.

 

Falunkban az 1930-as - 40-es években Balázs Pál, Birinyi Endre, Bukus Ignác, Garanc Dezső, Gulyás Áron, Tóth Antal, Törőcsik (Feri) Kálmán voltak az ismertebb és nagyobb kubikos bandák (brigádok) vezetői, akik egy-egy nagyobb építési vállalkozó munkáihoz szervezték meg azl elvégzendő munkához szükséges létszámú csoportokat. Az építkezéseken, a földmunkán kívül a betonozási, rakodási munkákat is ezek a kubikosok végezték, még nem volt külön segédmunkás réteg, a kubikos büszkesége pedig nem engedte meg, hogy őt segédmunkásnak nevezzék, mert a kubikos a földmunkák mestere volt.

 

1942-ben a Borsafüreden épült síugró sánc építésénél 100 m-nél hosszabb, 4/4-es, 6/4-es, és 8/4-es változó hajlásszögű rézsűket kellett kialakítani 5 cm-es pontossággal. A rézsűmesterek nevét is érdemes megemlíteni, akik Gulyás Áron, Balog Joachim, Ferenci József és Tóth Rudolf voltak. A kubikos szerszáma a lapát, ásó, csákány és a talicska volt, a talicskáról tudni kell azt, hogy voltak nagy, talicskát előállító üzemek, ahová a megrendeléssel együtt meg kellett küldeni jövendő használójának testmagasságát, karjának hosszát és tenyerének (markának) a talajtól való távolságát. Ezen adatok ismeretében méretre készült a talicska szarvának a hossza és a kerék tengelyének az elhelyezése úgy, hogy megrakottan és tolás közben éppen a súlypont alá essen a kerék tengelye és használójának csak a tolásra kellett erőt kifejteni. A talicska anyaga fűz vagy nyárfa deszka volt.

 

Egy köbméter ásható kötött földet 17-18 talicskával, laza lapátolható földet 18-20 talicskával lehetett eltolni, tehát egy talicska föld súlya 80-90 kg volt. Egy ember napi 10-12 óra munkaidő alatt végzett teljesítménye 6-8 m3 föld volt 40-50 m-re történő talicskázással, csak helyben történő kitermeléssel 12-14 m3 föld volt a talaj minőségétől függően. A kubikusok az út és vasútépítkezésen, víz és csatornaépítéseknél, általában a mélyépítéseknél dolgoztak, ahol túlnyomórészt a földmunkákat végezték, de a nagy hídépítéseknél is sokan dolgoztak (Margit híd, Petőfi híd, (volt Horthy M. híd, Árpád híd). A kubikosok étkezése reggel és délben a kenyér és a szalonna volt, este azonban mindenki főzött magának rendszeresen paprikás krumplit, néha lebbenccsel, tarhonyával laktatóvá téve az ételt. A Kárpátokban az erődút-vasútépítkezésen dolgozóknak a vállalkozók üzemi konyhákat szerveztek, ahol jó ellátás volt. Az emberek nem tudták beszerezni a mindennapi élelmet a lakott településtől való nagy távolság miatt, nem volt módjuk önellátásra berendezkedni. Az üzemi konyhák megszervezése csak az 1950-es években vált általánossá az építkezéseken.

 

A kubikosok fejadagja heti 1-1,5 kg szalonna, napi 1 kg kenyér volt. Az ország 100.000-120.000 kubikus munkás serege építette föl a nagy közlekedési, vízügyi, ipari és lakáshálózatokat más építőipari szakmák dolgozóival együtt.

 

Ezzel falunk élete is megváltozott: a munkabíró férfiak kora tavasztól késő őszig távol voltak családjuktól, néha 3-4 hónapig is egyfolytában, viszont hetenként kaptak fizetést, amit hazaküldhettek családjuknak. Az így megszerzett jövedelem értéke kétszerese, háromszorosa volt a cselédek, napszámosok keresetének, de nagy ára is volt, mert nem élhetett családjával az év nagyobb részében. Ha volt 2-3 hold földje, akkor annak művelése feleségére és gyerekeire hárult. A közösen végzett és szervezett munka megerősítette az emberekben az összetartozás érzését, szolidaritását, és itt kézzelfoghatóvá tette, hogyha többet dolgozik, több a jövedelme is, nem úgy, mint a cselédsorban. A faluban megnövekedett a szegények vásárlóereje és ezzel a pénzforgalom is, ami a helyi kereskedelem és az iparosok munkáját is javította. Ahhoz viszont már nem volt elég ez a jövedelem, hogy 10-15 hold földet szerezzen, és földes gazdává váljon. Félig parasztok, félig ipari munkások voltak, de a kenyérnek való gabonát tizedén aratásnál vagy cséplőgépnél szerezték be családjuknak. Már az is nagy vívmány volt, hogy családjuknak 1-2 disznót hizlalhattak, és a zsír- és húsellátás egész évre biztosított volt.

 

Az 1930-as évekig egy számottevő réteg volt falunkban a summások csoportja, akik Szent György naptól október végéig, november közepéig távoli nagy földbirtokokra szegődtek el, egy előre meghatározott díjazásért, summáért, ami általában természetbeni juttatás volt, búza, árpa, kukorica, és egy kevés pénzt. Az ellátásukra szükséges élelmiszereket is természetben kapták az uradalomtól. Az 5-6 hónap alatt ritkán jöhettek haza, inkább csak ha valamilyen elintézendő, hivatalos ügyük akadt. Járandóságukat ősszel az uradalom szállította haza, munkaidejük napfelkeltétől naplementéig tartott, ez nyáron bizony 15-16 órát jelentett. Édesanyámtól sok keserves dolgot hallottam erről az életről, lány korában ő is summás volt egy uradalomban, nem véletlen, hogy a summás dalok közül egy sincs vidám hangvételű. Mind a kiszolgáltatottságról, a summásélet keserűségeiről szól.

 

Személyes élményem is van erre vonatkozóan, hiszen 1943-ban a Hatvan melletti Mátrai Hőerőmű építésénél kubikosként dolgoztam, és a nagygombosi uradalmi majorban egy marhaistállóban volt a szállásunk, melyben három emeletes priccsek voltak a fekvőhelyek. Az istálló másik felében laktak a summások ugyanilyen priccseken. Sem azelőtt, sem azóta nem találkoztam ilyen háromszintes fekvőhelyekkel, még a Volga vidékén és az Uraiban letöltött közel négyéves hadifogságom alatt sem, pedig félig a földbe ásott barakkban is éltünk Uljanovszkban és Ufában. Dercsényi Dezső munkájában falunk leírásának szövegében a következőkkel:„Archaikus vonásokat őrzött meg a volt káptalani birtokon, Nagytanyán hat putriház, amelynek padlása nem volt a nádfedést belűlről éppen úgy betapasztották, mint a tüzelős ólakét. Négyes házak voltak ezek, egy közös konyhával."

 

Amikor édesanyámmal a Tapasztóba vagy a Nagyfenekbe jártunk dolgozni, megmutatta és elmondta, hogy a születésem utáni években egy cselédlakásban laktunk, édesapám itt volt a káptalani birtokon kommenciós cseléd (16 mázsa gabona, 1 hold harmados kukoricaföld, 1 disznó tartása és némi kiegészítés - tej, szalonna - volt az évi fizetsége). Eletem első 3-4 évében az egyik ilyen, a könyvben leírt cselédlakásban éltem. Meg lehet tehát érteni helytörténeti írásom helyenként szubjektív hangvételét. Személyesen is "megérintve" máshogyan nem tudtam volna megírni kis falunk történetét.

 

Most, hogy hetven éves is elmúltam, átgondoltam, milyen hosszú és nehéz volt az út, amelyik a Nagytanyától elvezetett a budai Országos Széchenyi Könyvtárig, vagy a Wenckheim grófok palotájában lévő Központi Szabó Ervin Könyvtár egymillió könyvet tartalmazó polcaiig, vagy a Budavári Országos Levéltárig. (Engedjék meg nekem, hogy köszönetet mondjak a könyvtári dolgozóinak segítőkészségükért, hogy minden könyvet, írást, amire szükségem volt, a rendelkezésemre bocsátottak.) Gyermekeink és unokáink dolga, hogy a tudás fáklyalángját ne engedjék kialudni, hanem azt tovább vigyék.

 

A fűgörhétól a kántálásig

 

1, A tüzelőanyagról: falunk határa szinte teljesen fátlan, szikes, fertős, réti talaj volt, ami tüzelőt egyáltalán nem termett. A családok fő fűtőanyaga a taposott ganaj-tőzegnek is hívták - volt, amely úgy készült, hogy a 2-3 éves érett trágyát az elsimított törekkel vékonyan beterített - udvaron felrázva kb. 15 cm vastagon elterítették, és a jó szomszédok segítségével az asszonyok meg aj gyerekek a meztelen lábukkal megtaposták. A férfiak lapáttal elsimították, és ganajvágóval kb. 30x30 cm-es kockákra vágták. Az asszonyok a kockára vágott tőzeget Z alakban egymás végéhezi támasztva élére állították. Egy-két hetes száradás után a 8-10 cm vastag lapokat boglyába rakták ésl szalmával fedték le a beázás ellen. Főleg téli tüzelésre használták, mert lassan parázslott és jól tartotta a meleget, de a sajátos fűtőanyag a kemence fűtésére is alkalmas volt. Az 1930-as évekbenl hatóságilag tiltották a trágya ilyen célú felhasználását, mert a szántóföld talajerő pótlására nem jutott I elég trágya.

 

Ebben az időben kezdődött meg a széntüzelés, az emberek házanként 3-5 mázsa szenet vettek alibiként, de a tőzeget továbbra is használták. Nem volt olyan hatóság, amelyik házról házra járva ellenőrizni tudta volna a tőzeg "illegális" felhasználását. Főzésre inkább a tehenek által lerágott kukoricaszár maradékát, az íziket, illetve az ősszel felszántott és búzával bevetett földről tavasszal összegyűjtött kukoricacsutkát használták. A falu szélén lakó szegény családok a legelőkön, megszáradt, szétszórt tehéntrágyát is összegyűjtötték, ez volt az "árvaganaj", de ezt a már említett talajerőpótlás miatt különösképp tiltották. A csordakutak körüli delelő állásban megszáradt "árvaganaj" a csordás járandósága volt, mert azt viszont össze kellett gyűjteni, hiszen a sok trágya miatt kiégett volna a fű. A kukoricacsutkát az asszonyok vasalóban is használták, mert jól tartotta aj parazsat. A kemencében kenyérsütéskor természetesen szalmával vagy izikcsutkával fűtöttek.

 

2. A fűgörhéről: az árok, a kanális partokon és a szikes helyeken nő egy kör alakú és sugárirányú vékony levelekből álló, a föld színén elterülő ízletes növény. A fűgörhe. Tavasszal rögtön szedhető, zsenge, kellemes, retekízű fűféle, amelyet késsel alászúrva lehet szedni, a gyökerét levágva alapos mosás után, gyengén megsózva lehet fogyasztani a levélrészeit. Szalonnához, olajos kenyérhez ettük, jó ízű tavaszi vitaminpótló eledel volt. Nyár elején, amikor felmagzik, rágós, kemény és nagyon erős az íze. Érdekes módon csak nálunk terem, anyósom, aki a mi falunkból a szomszédos Tiszanánára ment férjhez, ott sehol sem találta meg. Az 1930-as ínséges években a nélkülöző családok segélyért folyamodtak Schrartz Lajos főjegyző úrnál. A jegyző azt ajánlotta, hogy küldjék ki gyerekeiket az árokpartra legelni, mert ő csak azt látta, hogy a gyerekek valami füvet szedtek. A főjegyző valószínűleg sohasem kóstolta meg a fűgörhét.

 

3. A téli munkáról: a férfiak a ház körüli munkák elvégzése után, a Tiszánál vágott fűzfavesszőkből kasokat fontak, cirokból seprűt, a kézzel kicsépelt rozs szalmájából (zsúpból) szakajtót, kenyérkosarat, körte alakú tojás- és babtartókat kötöttek, és a nyári munkákhoz használt szerszámokat javították. A nők kukoricafosztásból bevásárló szatyrot, lábtörlőt, mamuszt, télen a kocsin használt meleg csizmát - botost - fontak, kötöttek. A termelt kenderből, tilolás, gerebenezés (törés-fésülés) után, rokkán fonták és szövőszéken szőtték a család számára szükséges dolgokat, a törölközőtől kezdve a gabonás zsákig mindenfajta finomságú vászonféléhez értettek. Az eladó lányok stafírungja is így készült, gyermekkoruktól kezdve gyűjtötték számukra a férjhez menéshez szükséges ágyneműt, törölközőt stb. 4. A betlehemezésre 4-5 iskolás korú gyerek összeállt, kis templomot épített, és a karácsony előtti advent hetei alatt esténként végigjárta az ismerős és rokon családokat. A kapott ajándékon - néhány almán, dión, pár filléren - azután igazságosan osztoztak.

 

5. Kántáláskor szintén 3-5 iskoláskorú gyerek maskarába öltözve ment az aznap disznót ölt, rokon és ismerős családhoz, ügyelve arra, hogy vacsora után legyenek, a vacsora maradékából kapott ajándékot aztán közösen, még aznap este megették (sült hurkát, pogácsát).

 

6. A szűrujjasok a lakodalmas házakat este keresték föl, és az ablakon át leskelődve várták, hogy valaki ismerős asszony egy tányér süteményt, vagy vacsora után egy tál maradék ételt kihozzon számukra. A jobb érzésű házigazda 10-11 óra körül behívta őket egy rövid táncra is, ilyenkor csak ők táncoltak a lagziban hivatalosan résztvevő lányokkal, asszonyokkal. Egy-egy pohár borral is megkínálták őket. A szűrújjasok az iskolából kikerült 12-16 éves süldő legények voltak, az idősebb, komolyabb fiúk már nem jártak a lagzis ház ablakához leskelődni.

 

7. A falun élő lakosságra, gazdálkodó parasztra, zsellérre, cselédre stb. egyaránt elmondható, hogy sokoldalú, életéhez kapcsolódó minden rendű és rangú munkához magas fokon értett.

 

A keltetni való tojások kiválogatásától kezdve az anyakocák, tehenek, lovak elletéséig, a kakasok (kappanok), malacok (ártányok) és bika-borjak (tinók) ivartalanításáig, az állatbetegségek gyógyításáig mindenhez érteni kellett. Tudni kellett azt is, hogy a szántóföld minőségétől függően, melyik talajba milyen növényt vessen, milyen mélyen szántson, a termelt növény ápolásán keresztül a betakarítás időpontjának meghatározásáig ezerféle dologra kellett figyelni és érteni. A ház körüli munkáknál a tapasztáshoz (vakoláshoz) a meszeléshez, a kenyérsütéshez, a káposztasavanyításhoz, a tejből tejföl, túró, vaj előállításához, a fonás-szövéshez az állatok neveléséhez, a tollfosztástól az ágyneműkészítésig is kellett érteni. Az urak ezer év óta „buta parasztnak" tekintették a falusi embert, pedig tudásuk több szakma főiskolai diplomájával egyenértékű volt.

 

 

A település látképe madártávlatból

 

 

Több funkciót is betölt az önkormányzat épülete